A felsőlajosi iskola szeptemberi összefoglalóját olvashatják alábbi írásunkban.
Az intézmény egy évvel ezelőtt külsőleg és belsőleg is megváltozott. Nagy tervekkel vágott neki az iskola a 2020-as évnek, azonban a vírus keresztül húzta a számításokat. A digitális oktatási rend alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szereztek, mind a tanárok, mind a diákok egyaránt és a tanórák mára már rengeteg digitális tartalmakkal is bővülnek. A kapcsolattartás a szülők és a tanárok között még hatékonyabb és szorosabb lett.
Az iskola mindent megtesz azért, hogy az oktatás zavartalanul folyjon az egész tanévben. Szigorú szabályok meghozásával, melyek a személyes higéniára, távolságtartásra vonatkoznak, és nagy hangsúlyt fektet arra az intézmény, hogy csak az egy osztályba járó gyerekek találkozzanak egymással. Ferenczyné Bíró Katalin iskolaigazgató ekképpen fogalmazott az induló tanévvel kapcsolatban:
„Talán soha ilyen sóvárgással, nem vártuk a tanévkezdést, és soha ennyire nem örültünk a csengőszónak, a gyerekzsivajnak, ami szeptember elsején betöltötte az épületet. Jó újra látni az ismerős arcokat, a régi barátokat, osztálytársakat, a 24 új, kíváncsi, megszeppent, vagy éppen huncut első osztályos tanulót, a szeretett tanítókat, a tantermeket. Nagy kincs, hogy itt lehetünk, hogy együtt lehetünk, és meg kell becsülni.”

Amíg az idő engedi a testnevelés órák a sportpályán zajlanak, míg az ének és rajz órák a nyitott kiülőkkel rendelkező ökoparkban kerülnek megtartásra. Szeptember 14-én a Magyar Diáksport Szövetség felhívására az Open Streets Day alkalmából az iskola szomszédságában lévő játszótér, focipálya sport-, illetve mozgáscélú használatra hívta fel az iskola a diákok figyelmét. Szeptember 25-én az intézmény bekapcsolódik az Európai Diáksport Napja rendezvénysorozatába, melyen zenés bemelegítéssel, váltófutással, és óriás ügyességi pályával készül az iskola.