Kecskemét az egyik nagy nyertese az útfelújításoknak – Interjú dr. Salacz Lászlóval

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Megújul az 52-es számú főút Kecskemét és Solt közötti szakasza, valamint az 54-es út Kecskemét és Soltvadkert közötti részét is felújítják. A 2021 és 2022 között tervezett fejlesztésekről dr. Salacz László országgyűlési képviselővel beszélgettünk a Kecskeméti Televízió stúdiójában.

– Rég várt felújításokra kerülhet sor Bács-Kiskun megye útjain. Pontosan mely szakaszokat érintik a fejlesztések, amelyekről a Magyar Közlönyben olvashattunk?

– Valóban régóta várják az emberek ezen utak felújítását. Amikor még országgyűlési képviselőjelölt voltam, már akkor azzal kerestek meg többen is, mikor várható az 52-es út felújítása. Most elérkezett az ideje, de a tervezett fejlesztések nem csak az 52-es, hanem az 54-es utat is érintik. A közvetlenül Kecskeméthez csatlakozó két főút mellett a felújítás Kiskunmajsa be-, illetve kivezető részeit is érinti, valamint több kisebb, alsóbbrendű út is megújul. Mindösszesen 228 kilométer út fog megújulni a 2021-22-es időszakban.

– Ahogy ön is mondta, az 52-es és az 54-es főutak érintik leginkább a kecskemétieket. Mit lehet ezekről tudni, mely szakaszok és hogyan újulnak meg?

– Az 52-es főút mintegy 40 kilométernyi szakasza megújul Kecskemét és Solt között, a fejlesztés során négy körforgalom épül. Városunk irányából az első a kerekegyházi kereszteződésben, a másik az ágasegyházi leágazásnál épül. Ezeket követi a szabadszállási, majd az állampuszta-hartai leágazás. Fontos felhívni a figyelmet, hogy jelenleg is zajlik az 52-es úton egy 1700 méteres útszakasz felújítása, de ez nem keverendő össze az átfogó útfelújítással, ez egy párhuzamosan zajló fejlesztés.

– Kijelenthetjük, a fejlesztéseknek köszönhetően biztonságosabban lehet közlekedni a jövőben, mert sajnos nagyon sok baleset történt ezeken az útszakaszokon.

– Igen, főként a kereszteződéseket érintették ezek a balesetek, remélem, ezeknek a számát le fogja csökkenteni ez az útfelújítás. Ha megújul egy út, az sok autóst száguldásra csábít, a körforgalmak viszont várhatóan annyira be fogják lassítani a közlekedőket, hogy nem alakul versenypályává a megújult 52-es.

– Az 54-es főút mely szakaszait érinti a felújítás?

– Kecskemét után, Jakabszállás előtt kezdődik a felújítás és Bócsa előtt fejeződik be. Mivel a Bócsa-Soltvadkert szakasz már korábban megújult, a felújított útszakasz mintegy 35-40 kilométert jelent majd.

– Mely települések lakóinak jelent a legnagyobb segítséget ez az átfogó útfelújítási program?

– Az 52-es esetén Kecskemét és Solt a legnagyobb nyertese a felújításnak, emellett pedig Kerekegyháza, Szabadszállás, Fülöpháza, a másik oldalon pedig Fülöpszállás, Izsák. Az 54-es a déli részt köti össze Kecskeméttel, a megye központjával, ennek Jakabszállás, Bócsa, Soltvadkert, Kiskunhalas lakosai örülhetnek leginkább.

– A tervek szerint mikor kezdődnek és fejeződnek be a munkák?

– Az elsődleges tervek szerint 2021-22 folyamán történnek meg ezek a felújítások. A közlekedőket érő kellemetlenségek, az estleges fennakadások minimalizása érdekében több szakaszban zajlanak majd a munkálatok.

Forrás: https://hiros.hu/hirek/kecskemet-az-egyik-nagy-nyertese-az-utfelujitasoknak–interju-dr-salacz-laszloval

További cikkeink

Rekordot döntött a kukoricatermés

Az idei év kihívásai ellenére a szántóföldi növénytermesztés eredményei kifejezetten kedvezően alakultak, a 2020-as kukoricahozam pedig történelmi rekord – közölte Feldman Zsolt,

Elhunyt Balázs Fecó

Életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenész, billentyűs, énekes, zeneszerző – közölte pénteken az MTI-vel a