Európai Hulladékcsökkentési Hét: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal is csatlakozik

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Az ügyfélszolgálatain keresztül hívja fel a figyelmet a környezettudatosságra, a pazarlás mellőzésére, a hulladék csökkentésére, és az újrahasznosítás fontosságára.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet évente rendezik meg november utolsó hetében. Idén november 21-29 között kerül megrendezésre az akció. A kezdeményezést 2009-ben indították útjára és a résztvevő országok egy teljes héten keresztül lelkes önkéntesek saját ötleteivel hívja fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, ezen belül a hulladék keletkezésének megelőzésére, valamint annak keletkezett mennyiségek csökkentésére. E mellett kiemelt cél a hulladékok újrahasznosítása.

Magyarországon 2012 óta szervezik meg az eseményt, tavaly 411 akcióval zajlott le, európai szinten 16570 akciót válósítottak meg. Minden évben egy központi témával kerül megrendezésre az akció, idén a láthatatlan hulladékok kerülnek előtérbe.

A hivatal munkatársai a program logóját, kitűzőként viselve közvetítik a lakosság felé a Hét üzenetét, tudatosságra ösztönzését. A kitűzőkkel tehát 2020. november 23-27. között találkozhatnak Bács-Kiskun megye összes kormányablakában és okmányirodájában.

További cikkeink

Rekordot döntött a kukoricatermés

Az idei év kihívásai ellenére a szántóföldi növénytermesztés eredményei kifejezetten kedvezően alakultak, a 2020-as kukoricahozam pedig történelmi rekord – közölte Feldman Zsolt,

Elhunyt Balázs Fecó

Életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenész, billentyűs, énekes, zeneszerző – közölte pénteken az MTI-vel a