Egy bérlettel autóbuszon és vonaton 2020. december 13-tól

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. tájékoztatja a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2020. december 13-tól (vasárnaptól)  a MÁV-START Zrt.-vel kialakított együttműködésnek köszönhetően a helyi díjszabással igénybevehető autóbuszjáratokra, valamint a Kecskemét és Hetényegyháza,  Kecskemét és Kisfái között közlekedő személyvonatokra vonatkozóan bevezeti az „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatást. A szolgáltatás bevezetésével egy időpontban az alábbi menetrendi változások is bevezetésre kerülnek.

  1. „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatás Kecskemét és Hetényegyháza között  A 2020. december 13-án életbe lépő országos vasúti menetrendváltozás időpontjától a 142. sz. Budapest – Lajosmizse – Kecskemét vasútvonalon munkanapokon az eddigi 2 helyett 11 vonatpár fog közlekedni Kecskemét vasútállomás és Hetényegyháza között. A személyvonatok valamennyi megállóhelyen meg fognak állni, így az Úrihegyben és Miklóstelepen élőknek is elérhetővé válik ez a többletszolgáltatás. Az életbelépő új vasúti menetrend szerint a következő időpontokban fognak személyszállító vonatok közlekedni:

Kecskemét és Hetényegyháza között:

Hetényegyháza és Kecskemét között:

Jelmagyarázat: ” ” = naponta, A = munkanapokon, © = szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerint

A vasútvonal részletes menetrendje ITT érhető el.

2. „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatás Kecskemét és Kisfái között

2020. december 13-tól a 145. sz. Kecskemét-Szolnok vasútvonalon közlekedő valamennyi személyvonat a Kecskemét vasútállomás és Kisfái közötti vonalszakaszon is igénybevehető lesz valamennyi a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. által nyomdai úton kibocsátott és a 3. pontban részletesen bemutatott összvonalas helyi bérletekkel.

3. Az „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatás igénybevételi feltételei 

Az 1. és 2. pontban leírt szakaszokon meghirdetett személyvonatok és a helyi díjszabással igénybe vehető autóbuszjáratok 2020. december 13-tól a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. által nyomdai úton kibocsátott összvonalas bérletekkel is igénybe vehetők az azokon feltüntetett lejárati időpontig.

Az elfogadásra kerülő – nyomdai úton – előállított díjtermékek pontos megnevezései a következők:

  • Összvonalas havi bérlet,
  • Tanuló havi bérlet,
  • Nyugdíjas havi bérlet,
  • Összvonalas 30 napos bérlet,
  • Tanuló 30 napos bérlet,
  • Nyugdíjas 30 napos bérlet,
  • Összvonalas Kisgyermekes havi bérlet,
  •  Kisgyermekes 30 napos bérlet,
  • Tanuló 5 hónapos bérlet,
  • Összvonalas Negyedéves bérlet,
  • Tanuló Negyedéves bérlet,
  • Nyugdíjas Negyedéves bérlet,
  • Kecskemét Kártya – Negyedéves bérlet,
  • Éves összvonalas bérlet.

2021. január 1-től  az „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatásnak az egyetlen bérlettel való igénybevételi lehetőségének megteremtése érdekében új, nyomdai úton előállított KOMBINÁLT díjtermékek kerülnek bevezetésre. Az új KOMBINÁLT díjtermékek valamennyi helyi díjszabással igénybe vehető autóbuszjárat mellett az 1. és 2. pontban részletesen bemutatott két vasúti vonalszakaszon közlekedő személyvonatokon is érvényesek lesznek utazásra. 

2021. január 1. napjától visszavonásig elfogadható, kizárólag nyomdai úton előállított díjtermékek:

  • Kombinált 30 napos bérlet,
  • Kombinált Tanuló 30 napos bérlet,
  • Kombinált Nyugdíjas 30 napos bérlet,
  • Kombinált Kisgyermekes 30 napos bérlet,
  • Kombinált havi bérlet,
  • Kombinált Tanuló havi bérlet,
  • Kombinált Nyugdíjas havi bérlet,
  • Kombinált Kisgyermekes havi bérlet,
  • Kombinált 90 napos bérlet,
  • Kombinált Tanuló 90 napos bérlet,
  • Kombinált Nyugdíjas 90 napos bérlet,
  • Kombinált Kecskemét Kártya 90 napos bérlet,
  • Kombinált éves bérlet.

Az „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatás a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. által kibocsátott bérletek közül kizárólag a nyomdai úton előállított KOMBINÁLT bérletekkel lesz igénybevehető. A KOMBINÁLT bérletek a jegy- és bérletpénztárakban vásárolhatók meg. A pénztárak elérhetőségei az alábbi linken találhatóak.
Azon utasaink részére, akik továbbra is csak a helyi díjszabással igénybe vehető autóbuszjáratokkal tervezik utazásaikat, 2021. január 1-től a következő táblázatban található új megnevezésű bérletek megvásárlására lesz lehetőségük.

Jelenlegi megnevezésÚj megnevezés
30 napos összvonalas bérletAutóbusz 30 napos bérlet
30 napos tanuló bérletAutóbusz Tanuló 30 napos bérlet
30 napos nyugdíjas bérletAutóbusz Nyugdíjas 30 napos bérlet
30 napos Kisgyermekes összvonalas bérletAutóbusz Kisgyermekes 30 napos bérlet
Havi összvonalas bérletAutóbusz havi bérlet
Havi tanuló bérletAutóbusz Tanuló havi bérlet
Havi nyugdíjas bérletAutóbusz Nyugdíjas havi bérlet
Havi Kisgyermekes összvonalas bérletAutóbusz Kisgyermekes havi bérlet
Éves összvonalas bérletAutóbusz éves bérlet

Eseti, menetjegyes utazások esetén az integrált személyszállítási szolgáltatást egyelőre az adott alágazat üzemeltetője által kiadott menetjegyekkel lehet igénybe venni. Ennek megfelelően a helyi díjszabás alapján igénybe vehető autóbuszjáratokat a helyi díjszabásban előírt menetjegyekkel, míg a személyszállító vonatokra a MÁV-START Zrt. díjszabásában előírt menetjegyekkel lehet felszállni. 

A helyi díjszabással igénybevehető autóbuszokon a MÁV-START Zrt. által kibocsátott bérletek további intézkedésig nem kerülnek elfogadásra.


4. Az „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatáshoz kapcsolódó menetrend módosítások Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésében

2020. december 13-tól az „Egy bérlettel autóbuszon és vonaton” integrált személyszállítási szolgáltatás minél magasabb színvonalú bevezetése érdekében a személyvonatok menetrendjéhez igazodóan Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésében is új autóbuszvonalak és járatok kerülnek meghirdetésre, amelyek biztosítják az utasok részére a kiszámítható és kényelmes eljutást az érintett vasútállomásokra, illetve a vasútállomásokról. Az új autóbuszjáratokon a helyi díjszabásban meghirdetett minden érvényes menetjeggyel és bérlettel lehet utazni.

4.1. Hetényegyháza vasútállomást kiszolgáló autóbuszvonalak

Új 353 Hetényegyháza, vasútállomás – Kikelet utca – Hetényegyháza, vasútállomás autóbuszvonal (Hetényegyháza ÉSZAK)

  • új járat indul munkanapokon 6:06 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 6:51 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 7:07 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 8:06 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 9:22 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 14:22 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 14:31 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 15:11 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 15:33 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 16:27 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 17:11 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 17:55 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 18:39 órakor (csatlakozás vonathoz).  

A járatok útvonala:

Új 354 Hetényegyháza, vasútállomás – Miklós Gyula utca – Hetényegyháza, végállomás autóbuszvonal (Hetényegyháza, DÉL)

 Hetényegyháza, vasútállomás megállóhelyről

  • új járat indul munkanapokon 5:50 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 6:27 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 6:57 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 7:27 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 8:20 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 14:22 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 14:31 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 15:11 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 15:38 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 16:27 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 17:11 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 17:55 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 18:39 órakor (csatlakozás vonathoz).

 Hetényegyháza, végállomás megállóhelyről

  • új járat indul munkanapokon 6:05 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 6:43 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 7:05 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 8:05 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 9:20 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 15:32 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 14:45 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 15:24 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 15:51 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 16:40 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 17:25 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 18:10 órakor (csatlakozás vonathoz),  

A járatok útvonala:

A helyi autóbusz és személyvonat közlekedés összehangolása, a továbbutazások biztosítása Kecskeméten belül is elengedhetetlen, így a Máriavárosi vasútállomástól új – vonathoz csatlakozó –  helyi autóbusz vonal kerül meghirdetésre. A vonalon közlekedő járatok szintén a személyvonat menetrendjéhez igazodnak és a vasútállomás épületétől indulva a Tatársor – Jász utca – Nyíri út – Március 15. utca – Irinyi utca – Akadémia krt. – Nyíri út – Hétvezér utca – Tatársor útvonalon közlekednek. 

Új 350 Máriaváros, vasútállomás – Széchenyiváros – Máriaváros, vasútállomás autóbuszvonalon

  • új járat indul munkanapokon 6:37 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 7:22 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 7:37 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 8:37 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 9:52 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul szabad- és munkaszüneti napokon 13:45 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 13:53 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 14:32 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 14:55 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 15:49 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 16:33 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 17:18 órakor (csatlakozás vonathoz),
  • új járat indul munkanapokon 18:02 órakor (csatlakozás vonathoz). 

A járatok útvonala:

További cikkeink