Fotókiállítás a kecskeméti vasútállomáson

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

“Képek az ország vasútjairól” címmel írt ki fotópályázatot a Vasúttörténeti Alapítvány, melynek alkotásai december 20-ig láthatók a kecskeméti vasútállomáson, a nyitvatartás idejében.

Az akapítvány a Vasutasok Országos Közművelődési Egyesületének győri Művelődési Házával közösen hirdette meg a pályázatokat, mégpedig digitális minőségben, viszont a kiállításra is alkalmasnak talált felvételeket papír alapúra kinagyíttatják és kiállításokon bemutatják.

Ebben az évben a VOKE-vel közösen meghirdetésre került a „Képek az ország vasútjairól” című pályázat. Az anyagok időben megérkeztek, lezsűrizték őket, és kiállításra kész állapotba hozták a műveket.

36 vasutas pályázótól 163 db kép érkezett be, 83 db alkotást ítéltek meg nyilvános vetítésre és ebből 44 felvételt kiállításon mutatnak be. 13 pályázó lett díjazva.

A kiállítás megnyitását és a díjátadást 2020. október 21-én tartották meg Szeged Vasútállomás emeleti lépcsőházi csarnokában. Ezt követően a kiállítási anyagot vándoroltatja az ország különböző helyeire, vasútállomások várótermeibe és majd a Vasutas Művelődési Házakba.

A kiállítás szabadon látogatható lesz december 20-ig Kecskemét Vasútállomás nyitva tartása idejében.

További cikkeink

Indítsa mézédesen a nyarat!

Szombati László és felesége Szombatiné Tóth Katalin több mint 20 éve foglalkoznak méhészkedéssel. A hetényegyházi termelők minőségi termékeit a kecskeméti termelői piac

Két új játékos is csatlakozik

Két újabb játékossal bővült a KTE HUFBAU kerete, Hadaró Valentin és Tóth Barna személyében. A bal oldalon bevethető Hadaró Valentin élvonalbeli rutinnal