A mai nap folyamán zajlott le a Felső-Kiskunsági Turisztikai Egyesület mikulás napja.

“Bár még nincs vége teljesen az évnek, de ha most kellene értékelni, akkor nyugodt szívvel kijelenthetnénk, hogy nehéz éven vagyunk túl. A világjárvány minden területre kihatással volt és még egy ideig az életünk része lesz. A legjobb, amit tehetünk, hogy a jövőben is türelmesek leszünk egymáshoz, hiszen összefogásra van szükség ahhoz, hogy együtt sikerüljön átvészelni ezt a küzdelmes időszakot. A vírus az Egyesületünk életére is befolyással volt, mivel az idei évben csak egy programot sikerült megvalósítanunk. Rendezvényt – a jelenlegi jogszabályok alapján – valóban nem rendezhetünk, de betartva az előírásokat, 2020. december 7-én a Mikulás hozhat egy kis örömet a gyerekek életébe. Szeretnénk meglepetéssel kedveskedni az ovisoknak és a bölcsiseknek, ezért ezen a napon 420 db mikulás csomagot oszt ki a Felső-Kiskunsági Turisztikai Egyesület Mikulása minden gyermek részére. Legyünk türelmesek és vigyázzunk egymásra! – adta írásba a Felső-Kiskunsági Turisztikai Egyesület.

Emellett a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal is felvette a kapcsolatot az Egyesület és átadta részükre 110 db csokimikulást, amit Szolgálat eljuttatott a hátrányos helyzetű gyermekek részére.