További egy hónapig fennmaradnak a szigorú intézkedések

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

További egy hónapig, január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a szigorú intézkedések – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a közösségi oldalán. Az operatív törzs döntéséről beszámolva azt is elmondta, hogy a szentestét érintő korlátozásokról később döntenek.

A miniszterelnök kiemelte: este 8 és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom lesz. “Hogy szenteste tehetünk-e kivételt, amit mindannyian szeretnénk, azt majd csak december 21-én dönthetjük el az akkori állapotok ismeretében” – közölte.
    

Hozzátette ugyanakkor: nem lesz kivétel december 31-én, vagyis a szilveszteri bulikat és utcabálokat idén nem lehet megtartani.
Hangsúlyozta: a döntést konzultációk előzték meg járványügyi szakemberekkel, tudósokkal, akik egyöntetűen a szigorú intézkedések fenntartását javasolták. “Azt mondták, szigor kell, mert karácsony jövőre is lesz, most az a fontos, hogy mi is legyünk” – fogalmazott Orbán Viktor.

Megerősítette: a megoldás a vakcina, amely most már belátható távolságban van. Keddtől indul a regisztráció, amelyen keresztül mindenki jelentkezhet, aki be akarja oltatni magát. “Azért dolgozunk, hogy Magyarországon az elsők között juthassunk vakcinához” – hangoztatta a kormányfő.
    

Elmondta: a kabinet mindenkivel tárgyal, ennek során pedig sem politikai, sem egymással versengő nagy nemzetközi cégek érdekeit nem veszi figyelembe. Csak az számít, hogy a magyarok minél gyorsabban és minél biztonságosabban juthassanak vakcinához – szögezte le.
    

Szólt a két hete zajló célzott tesztelésekről is, és közölte: a múlt héten Magyarország már a legtöbbet tesztelő országok közé tartozott.
A miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak, az ápolóknak és a pedagógusoknak a munkájukért, és mindenkit a járványügyi szabályok betartására kért. “Az ünnepek alatt is vigyázzunk egymásra, mert minden élet számít!” – zárta szavait Orbán Viktor.

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/

Kép: https://www.facebook.com/orbanviktor

További cikkeink

Heti településbemutató: Városföld

Heti településbemutató rovatunk utolsó településéhez érkeztünk, mely nem más, mint Városföld községe, mely 10 km-re fekszik Kecskeméttől. Városföld puszta a kezdetektől fogva