Átadták az új buszpályaudvart a Szabadszálláson

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

A járványhelyzet miatt csak szűk körben tartották meg a szabadszállási buszpályaudvar átadását december 12-én, melyen részt vett Dr. Salacz László a térség országgyűlési képviselője, Dr. Mák Kornél a Bács Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Gáspár Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagjaa tervező és kivitelező cég, valamint a tömegközlekedési vállalat vezetői is.

Darabos József Szabadszállás Város Polgármestere beszédében elmondta, hogy a buszpályaudvar építésének gondolata még a 2010-14 közötti ciklusban fogalmazódott meg. Rá egy évre már a tervek is elkészültek. Az építkezés 2020. januárjában kezdődött, a város vezetője ennek kapcsán kiemelte, hogy a kivitelező cég tulajdonosa és az építkezésben résztvevő dolgozók is szabadszállásiak voltak.

A beruházást ismertetve a város vezetője kiemelte, hogy az épület külső és belső várótereit legalább 20-30 utas tudja majd használni, a peronok pedig akadálymentesen megközelíthetők lesznek és a buszsofőröknek is kialakítottak egy pihenő helységet. A buszpályaudvar biztonságos megközelítését a szintén újonnan kialakított gyalogátkelőhely szolgálja majd. Beszéde végén Darabos József polgármester megköszönte a támogatást a kormány és a megyei közgyűlés képviselőinek és mindazoknak, akik részt vettek a megvalósításban.

A térség országgyűlési képviselője, Dr. Salacz László beszédében elmondta, hogy a beruházás a Településfejlesztési Operatív Program keretében, mintegy 150 millió forintból valósult meg és egyúttal örömét is kifejezte, hogy egy ilyen nagy volumenű fejlesztés jött létre egy gyümölcsöző együttműködés keretében.

Dr. Mák Kornél a Bács Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke is méltatta Szabadszállás kiemelkedő együttműködését a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattal és képviselőivel. A Versenyképes Magyarországért Programról – közismertebb nevén „TOP 2” – elmondta, hogy a kormány továbbiakban is elkötelezett a települések infrastrukturális fejlesztése mellett.

A beszédek elhangzását követően a Darabos József polgármester és Bencze Ildikó alpolgármester asszony mutatta be az új buszvárót a meghívottak számára.

Forrás és képek: http://hirmondo.szabadszallas.hu/

További cikkeink