Visszavágott a Pécsnek a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Nikola Pesakovicra térdsérülés miatt nem számíthatott a szakmai stáb, ám Chester Lewis már ismét bevethető volt a pécsiek elleni “visszavágón”. A végig izgalmas összecsapáson sikerült megőrizni a hazai veretlenséget a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek.


Kecskeméti pontokkal rajtolt az összecsapás: először Karahodzics talált be büntetőből, majd Thomas tört be bátran, 3-0. Funderburk kettő plusz egyesével egalizáltak a vendégek. Hazai oldalon Karahodzics termelte továbbra is a pontokat, míg a vendégeknél Brkic is feliratkozott a táblára, 7-7. Kucsera harcolt meg aztán egy lepattanóért, és szépen tette vissza (9-7), ezt követően viszont a pécsi légiósok villogtak, és 9-13-ra fordítottak. Thomas triplájával zárkózott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, ám Mike Lewis és Funderburk továbbra is gondot okozott a védelemnek, 14-17. Jó védekezés után Dramicanin 18-17-re módosította az eredményt. A negyed hajrájában azonban a PVSK volt pontosabb, így az 20-22-vel ért véget. 


A folytatásban 24-24-nél érte be a pécsieket a Kecskemét Cleveland Thomas látványos ziccere után. Felváltva estek a pontok, nem tudott nagyobb előnyt egyik gárda sem kialakítani, Wittmann trojkájánál viszont Alekszics kénytelen volt már időt kérni, 32-29. Sokáig tartotta hárompontos előnyét a Váradi-alakulat, ám a vendégek folyamatosan ott loholtak a nyakukban, és hármasokkal tartották a lépést, s 37-39-nél magukhoz ragadták a vezetést. Derasimovic vezényletével sikerült fél minutummal a félidő előtt vezetést szerezni a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek, majd a dudaszó előtt is ő volt eredményes, így 43-41-gyel mehettek szünetre a csapatok.


Ruják hárompontosa nyitotta a harmadik etapot, amelyre a túloldalon Karahodzics válaszolt egy palánk alól feltett kosárral, 45-44. Thomas remekül engedte el kintről, ezt követően viszont 0-6-os rohanást produkált a PVSK, Váradi Kornél pedig azonnal időt kért, hogy rendezzék a sorokat. Horti és Thomas pontjaival tartotta a lépést a Kecskemét, majd Kucsera triplájával a vezetés is megvolt, 56-53. Horti tetszetős egyéni megoldása után, 58-53-nál Alekszics idejét érezte, hogy fejmosást tartson, és fel is zárkóztak egyetlen pontra, 58-57. Wittmann aztán egy távolival lehűtötte a kedélyeket, utána pedig Lewis tört be bátran, 63-57. 


Thomas akrobatikus mozdulattal állt bele a tempóba, amely csont nélkül hullott be, majd a következő támadásnál büntetőből is eredményes volt, 66-57. Jól védekezett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Thomas pedig nem tudott hibázni, negyedik trojkájára időkéréssel reagált a PVSK, 69-57. Brkic zsinórban szerzett öt pontjával 69-64-re jött fel a baranyai gárda, Váradi Kornél pedig időt kért hat minutummal a vége előtt. Több percen át állandósult az ötpontos differencia, majd Thomas 75-66-ra növelte a hazai fórt. Igyekeztek a pécsiek kapaszkodni, de a KTE kosárlabdázói okosan játszottak a végjátékban, így nem volt kérdés, hogy megőrzik hazai veretlenségüket. A végeredmény: 79-73.

Váradi Kornél: Emberfeletti teljesítményt mutatott ma be a csapat. A visszatérés a sorozatterhelésbe nem egyszerű, de mindenki maximális profizmussal teszi a dolgát. Ezek azok a dolgok, amik a statisztikába nem kerülnek bele, de nagyon fontosak, és ezek hozzák meg a sikert számunkra. Gratulálok a csapatomnak, a pécsieknek sok sikert a folytatásra. Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – PVSK-Veolia 79-73 (20-22, 23-19, 20-16, 16-16)
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 15. forduló
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Török Róbert, Kovács Nimród
MKOSZ ellenőr: Hartyáni Zsolt

KTE: Wittmann 10/6, Thomas 27/12, Derasimovic 5, Kucsera 7/3, Karahodzsics 9. Cserék: Lewis 3, Körmendi -, Dramicanin 10, Horti 8.
Vezetőedző: Váradi Kornél

Pécs: Ruják 12/6, Dragasevic -, Funderburk 26/3, Budimir 2, Meleg 6. Cserék: Lewis 15/3, Rátvay -, Bíró 2, Demeter 1, Brkic 9.
Vezetőedző: Dragan Aleksic

Szerző: Komáromy András

A címlapképen Cleveland Thomas, aki a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és a mezőny legjobb volt.

Forrás: ktekosar.hu

További cikkeink