Ételosztást támogatott Kecskemét polgármestere

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Hatalmas érdeklődés övezi a Wojtyla Barátság Központ „Betlehemi karácsony Kecskeméten” elnevezésű programsorozatát. Vasárnap Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony és családja jóvoltából jutottak meleg ételhez Kecskemét rászorulói. Az ebédosztás sikeréhez a Szenteste Alapítvány, valamint Ungor Erik, az izsáki Royalsekt Zrt. tulajdonosának adománya is jelentős mértékben hozzájárult. 

Farkas Pál, a népkonyha szervező munkatársa rövid köszöntőjét követően Kuti József református lelkipásztor, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkészének biblikus gondolatait hallhatták az Egressy utcai szociális intézmény épületéhez érkező rászorultak, Lukács evangéliuma 2. fejezetének 12. és 20. igeverse alapján.

“A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

„A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.”

– Mindkét vers a pásztorokról szól, akik az akkori társadalom leginkább szélső rétegét képezték, a rangsor végén. Az angyal mégis nekik üzente meg, hogy megszületett a Megváltó, mondván: az lesz a jel, hogy egy kisgyermeket találtok a jászolban, bepólyálva. Sem akkor, sem most nem szokás az újszülötteket jászolba fektetni. Ez a szegénység, kitaszítottság kísérő jelensége volt. Az Isten adott egy kisgyermeket, aki a társadalom legalján foglal helyet, akinek saját bölcsője, otthona sincs. A pásztorok pedig visszamennek és örvendenek, mert tényleg így történt; az Isten igazat szólt, pedig a történteknek nem sok valószínűsége volt. Néha Isten olyat mond nekünk, amit nehéz elhinni. Azt kívánom nektek, kedves barátaim, hogy Isten minden ígérete után jussunk el a 20. versig. Úgy fejezzük be a napot, hogy mégiscsak Istennek lett igaza. Mert amit Ő megígér, be is teljesedik. Akár hihetően hangzik, akár nem. Akár próbára teszi hitünket, akár nem. Isten néha meglepőt ígér, ezért kívánom mindenkinek: úgy fejezzük be ezt a karácsonyt, hogy azt mondjuk: Isten igazat szólt, nem csapott be. Az Ő szeretete, elfogadása, türelme, átölelő kegyelme érjen utol mindannyiunkat – hangoztak a lelkipásztor szavai.

Az akció keretében a szegények asztalára székelykáposzta került, desszertként pedig sütemény. Azt étkezést a háttérben felcsendülő pánsíp hangja tette teljessé több száz hátrányos helyzetű embertársunk számára.

Forrás: hiros.hu

További cikkeink