Megújul a szabadszállási óvoda fűtésrendszere

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Pályázati forrásból, valamint önerőből újítja fel a Tóth Erzsébet Óvoda fűtésrendszerét és melegítőkonyháját a szabadszállási önkormányzat. A munkálatok összköltsége meghaladja a 45 millió forintot.

– Óvodánk elavult fűtési rendszere és melegítőkonyhája régen megérett a felújításra. A rekonstrukciós munkákra azonban ez idáig nem futotta saját költségvetésünkből. Élve a kínálkozó lehetőségekkel, pályázatot nyújtottunk be és nyertünk harmincmillió forint támogatást az intézmény fűtésrendszerének felújítására, illetve tízmillió forintot a melegítőkonyha rekonstrukciójára. A kivitelezés költségeihez több mint hétmillió forint önerőt teszünk hozzá – mondta Darabos József polgármester.

A felújítás várhatóan tavasszal kezdődhet meg. Az új fűtésrendszer jóval energiatakarékosabb lesz a jelenleginél, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez.

– Az új bölcsődei szárny átadása után 40 fővel emelkedik a gyermeklétszám, ebből adódóan a létesítmény már nem tudja kiszolgálni a megnövekedett igényeket. A konyha felújítását követően azonban garantáltak lesznek az étkeztetési feltételek – tette hozzá.

Forrás: baon.hu

További cikkeink