ÁGOTA Falva jövőre már várja a gyerekeket

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Végéhez közeledik az ÁGOTA Alapítvány több, mint két éve indult beruházása, ÁGOTA Falva építése Tass – Alsószenttamáson. Kothencz János, az ÁGOTA Falva megálmodója vezette körbe, a mintegy 8 hektáros területen dr. Salacz Lászlót, a térség országgyűlési képviselőjét.

A 24 éves alapítvány mára 13 megyében működik az országban, segítő kezet nyújtva az állami gondozásban lévő, valamint a családban élő hátrányos helyzetű gyermekek számára. Országosan mintegy 7300 gyermeket gondoznak, mintegy 3000 munkatársukkal.

Egy régi álom vált valóra, amikor 2018-ban az alapítvány megvásárolta ÁGOTA Falvát, ami a jövőben otthont ad számos kulturális, szabadidős és lelkiségi programnak, ahol a gyermekek önfeledten szórakozhatnak. Ilyen például az Állami Gondoskodásban Élő Gyermekek és Fiatalok Országos Találkozója, vagyis az ÁGOTA Tábor, ahol egy turnusban akár 1000-1200 gyermek befogadására is lehetőség nyílik.

A munkálatok a tervek szerint haladnak, így ÁGOTA Falva jövőre már fogadhatja a táborozni, feltöltődni vágyó fiatalokat.

További cikkeink

Bán Mór: Hunyadi könyvbemutató a Városházán

Bán Mór Hunyadi sorozatának legújabb, tizenkettedik kötetét, az „Angyal a kapuk felett” című könyvet mutatták be a felújított kecskeméti Városháza programsorozatában 2023.