Közel két milliárd állami támogatást kapott egy bajai és egy halasi cég

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

A belga tulajdonú zöldségfeldolgozó Sugo Food Kft. 5,4 milliárd forintból valósít meg fejlesztést bajai székhelyén. A fejlesztéshez a magyar kormány 1,7 milliárd forint támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Baján. A kiskunhalasi Merkbai Zrt. 580 millió forintos fejlesztéséhez a kormány 287 millió forintos támogatást nyújtott.

 Szijjártó Péter elmondta a bajai beruházással kapcsolatban: az élelmiszeripar remekül helytállt a világjárvány idején. A magyar élelmiszeriparban működő vállalatoknak és dolgozóiknak köszönhetően Magyarországon semmilyen ellátási probléma nem adódott, sőt a tavalyi év első 10 hónapjában további 8 százalékkal tudott növekedni az ágazat teljesítménye, és ma már 147 ezer embernek biztosítanak megélhetést az élelmiszeripari vállalkozások – fogalmazott a miniszter.

Kiemelte: a belga vállalatcsoport a mostani beruházással új közép-kelet-európai gyártóközpontot hoz létre Magyarországon. A vállalat a termelés során felhasznált alapanyagokat a dél-alföldi mezőgazdasági termelőktől szerzi be. A fejlesztések tehát újabb kereseteket jelentenek a helyi gazdálkodók számára – fűzte hozzá. Emellett a kapacitásbővülés és a „rágcsálni valók” iránti keresletnövekedés azt eredményezi, hogy az itt előállított termékek 60 százalékát már a külső piacokon fogják értékesíteni – sorolta.

Hozzátette: Magyarországon ritkán tapasztalni be belga tulajdonú cégek fejlesztését, azonban a belga vállalatok már több mint 500 milliárd forintnyi beruházással rendelkeznek Magyarországon.

Emlékeztetett, az a stratégiai döntés született, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliséggel szembeni harcot finanszírozza a magyar kormány. Ebben a küzdelemben pedig azok a Magyarországon működő vállalatok váltak szövetségeseivé, amelyek kormányzati támogatással ebben a nehéz időszakban is a beruházás és fejlesztések mellett döntöttek – tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az elmúlt hetekben és hónapokban 1434 vállalat összesen 1676 milliárdnyi beruházását indította el Magyarországon.

Yves De Vinck, a Sugo Food Kft. tulajdonos-ügyvzető igazgatója elmondta: beruházásuk „befektetés a jövőbe”. A bajai cég 2019-es megvásárlását követően 1 millió eurós befektetéssel sikerült életben tartani az üzemet és egyúttal 150 ember munkahelyét megtartani.

Hosszútávú stratégiaként a Sugo Food Kft. tulajdonosa, a belga Roger & Roger csoport a 2020 és 2024 közötti időszakban egy 16 millió 500 ezer euró értékű, háromelemű beruházás során új tortilla chips gyártó-csomagoló üzemet, zöldség fagyasztósor- és fagyasztott termék-portfólióbővítést, valamint új fagyasztó raktárépületet valósít meg bajai székhelyén.

Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette: köszönhetően az itt gazdálkodók szorgalmának és munkájának, a bácskai térség mindig is az ország egyik legnagyobb éléskamrája volt. Megélhetésük, és a bajai Sugo Food Kft.-nél dolgozó több mint 100 munkavállaló és családja szempontjából is fontos volt, hogy ez az élelmiszeripari vállalkozás talpra álljon és megerősödjön.

A bajai bejelentés után Szijjártó Péter Kiskunhalasra utazott. A külgazdasági és külügyminiszter a Merkbau Zrt. új, nyílászárókat gyártó üzemének átadásán azt mondta, a járvány az egészségügyi kockázatok mellett gazdasági kihívások elé is állította az országokat. Hozzátette: az emberek életén és egészségén túl munkahelyeiket is meg kell védeni.

Szijjártó Péter elmondta, a Merkbau Zrt. a Dél-Alföld meghatározó építőipari vállalkozása, amely a bezárkózás, a leépítés helyett fejlesztésekbe kezdett. A cég 580 millió forintos beruházással hozta létre új nyílászáró-üzemét. A fejlesztés a cég 350 dolgozójának munkahelyét biztosítja hosszú távon, ehhez a kormány 287 millió forintos támogatást nyújtott.

Bányai Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Bács-Kiskun megyében a versenyképesség-növelő támogatási programnak köszönhetően 48 beruházás indulhatott el 22,9 milliárd forint értékben 7100 ember munkahelyét megőrizve. Kiskunhalason és térségében nyolc ilyen fejlesztés zajlik 4 milliárd forintból.

A politikus kitért arra, Kiskunhalason komoly beruházások indulhatnak el a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítésének köszönhetően.

Merényi Jakab vezérigazgató felidézte, tavaly tavasszal, a járvány kezdetén úgy tűnt, újra el kell halasztaniuk a nyílászáró-üzem régóta tervezett építését. A versenyképesség-növelő támogatási program azonban lehetővé tette a fejlesztést, amely a harmincéves cég történetében a leggyorsabban elkészült beruházás volt.

Az üzemben évente 6-7 ezer darab – műanyag, illetve alumínium – nyílászáró készül, mintegy 600-700 millió forint értékben, lakossági és ipari megrendelésre. A kis sorozatgyártás mellett egyedi igények kielégítésére alkalmas gyárban 15-20 munkatárssal indul a termelés, a dolgozói létszám a megrendelésektől függően tovább emelkedhet. Az alig több mint fél év alatt elkészült, 1600 négyzetméteres üzemcsarnokhoz egy 50 kWh-ás napelemes rendszer kapcsolódik, mely az energiaigény jelentős részét kielégíti – tudatta a szakember.

Az 1990-ben alapított, magyar magántulajdonú Merkbau Zrt. – amely Kft.-ből tavaly szeptember 1-jével alakult részvénytársasággá – építőipari kivitelezéssel, szerszám-, szerszámgép, valamint építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 318 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás 2019-ben 29 milliárd, a tavalyi év első nyolc hónapjában 14,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. A cég adózott eredménye 2019-ben 2,481 milliárd, 2020 első nyolc hónapjában 497 millió forint volt.

Főkép: Fülöp Róbert polgármester, Balanyi László, a Merkbau Zrt. gazdasági igazgatója, Bányai Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Merényi Jakab, a Merkbau Zrt. igazgatóságának elnöke, Kerényi János, a Fidesz országgyűlési képviselője és Knáb János, a Merkbau Zrt. műszaki igazgatója (b-j) átadja a Merkbau Zrt. új, nyílászárókat gyártó üzemét Kiskunhalason

Forrás: MTI

További cikkeink

Bravúrgyőzelem a Szolnoki Olajbányász otthonában

Marko Derasimovic nélkül kellett bizonyítania a hazai pályán eddig veretlen Szolnoki Olajbányász ellen a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek. Wittmann Krisztián vezényletével, nagyot küzdve