Nagy küzdelemben maradt alul a Haladással szemben Kecskemét futsal csapata

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Tévés mérkőzéssel indította az új esztendőt az SG Kecskemét Futsal együttese a Haladás VSE otthonában. Koós Károly alakulata a 36. percig partiban volt a bajnoki aranyra is esélyes vasiakkal.

Nagy iramban kezdtek a csapatok, majd egy labdavesztést követően korán vezetéshez jutottak a hazaiak Soares révén, 1-0. Ezután is nyomott a szombathelyi alakulat, ám egy kontra után szabadrúgáshoz jutottak a kék oroszlánok, és ravasz figura után Mánya zörgette meg a hálót, 1-1. Meghozta az önbizalmat a kecskemétieknek a gól, s előbb Mánya majd Scherban tüzelt, de résen volt a vasiak kapusa. A 7. percben viszont már tehetetlenek voltak: Mánya centerezésére Simic érkezett, és közelről 1-2-re alakította az állást. A tempóra továbbra sem lehetett panasz, mindkét gárda odatette magát, ám a kidolgozott helyzetek rendre kimaradtak. Hat perccel a félidő előtt már öt faultja volt a Haladásnak, így óvatosan kellett a maradék időben játszaniuk, ha szerették volna elkerülni, hogy büntetőt lőhessen a Kecskemét. A 18. percben tízmétereshez jutottak a hírös városiak kezezést követően, Mánya pedig kíméletlenül bevarrta Gyimesi lábai között a büntetőt, 1-3. Tovább is nőhetett volna a különbség, Gavrilovic kísérletét viszont ezúttal remekül hárította a Haladás portása. Az ellentámadásból szabadrúgást harcoltak ki a hazaiak, Dróth pedig nagy erővel lőtt Tombácz kapujába, 2-3. Nagy nyomás alá helyezték a kecskeméti kaput Dávid Richárdék, szerették volna ikszre menteni az első húsz percet, de ez a tervük nem sikerült, így maradt az egygólos SG Kecskemét Futsal vezetés a szünetre.

A folytatásban sem esett vissza a színvonal, a gyors gólok viszont ebben a játékrészben elmaradtak, az első öt percben nem tudták bevenni a kapukat az együttesek. A 26. percben aztán megtört a gólcsend: Gavrilovic szerzett labdát, majd Scherban hozta helyzetbe Simicet, aki szép cselt követően vágta a játékszert a kapuba, 2-4. Kettő minutummal később egyéni hibát használt ki a hazai csapat, és könnyedén szerezhették meg harmadik találatukat, 3-4. Nagy energiákat mozgósítottak a szombathelyiek az egyenlítésért, majd a 33. percben Soares húzta meg a bal szélen, majd lőtt a kimozduló Tombácz mellett a hálóba, 4-4. A rövid paddal érkező SG Kecskemét Futsal játékosai érezhetően fáradtak, míg a Haladásnál folyamatosan rotált a szakmai stáb, és végül a 36. minutumban góllá érett a mezőnyfölényük, 5-4. Létszámfölényes taktikára váltott a Kecskemét, de egy szerencsés szituációt követően Dávid szerzett újabb hazai gólt. Tombáczot tudta megelőzni, majd az üres kapuba kellett csak lőnie, 6-4. Kettő minutummal a vége előtt Ristic kapott piros lapot, ez azt jelentette, hogy a lefújásig emberelőnyben játszhatott a Haladás, de újabb találat nem született már.

Koós Károly vezetőedző értékelése: Gratulálok a csapatomnak, mert nagyszerűen küzdöttek, és egészen a 36. percig partiban a kiváló Haladás otthonában. Ott sajnos megfordult a meccs, és már nem bírtunk sem fizikálisan, sem mentálisan visszajönni a mérkőzésbe. Picit bosszantó, hogy többször is könnyű gólokat kaptunk, de ezt is a fáradtság számlájára írom, nagyon foghíjasan tudtunk csak elutazni Szombathelyre. Ristic kiállítása fájó pont a folytatást illetően, de bízom benne, hogy kiegészülve az új igazolásokkal  a Nyírgyulaj ellen bebiztosítjuk helyünket a felsőházi rájátszásba.

Haladás VSE – SG Kecskemét Futsal 6-4 (2-3)
férfi futsal NBI alapszakasz, 15. forduló
2021.01.10., vasárnap 17:15
Haladás Sportcsarnok

Forrás: scoregoal.hu

További cikkeink