Révész Luca: a kosárlabda körül forog az életem

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelkedett Révész Luca már a harmadik szezonját kezdte meg a Cegléd NB I-es csapatával. A három Révész lány – Luca, Boróka és Sára – a Mercedes-Benz Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelkedett. Sára abbahagyta a kosárlabdázást, a fővárosban tanul, Boróka, aki a 3X3-as magyar válogatott tagja volt, a Győr NB I-es csapatát erősíti, a még csak 19 éves korosztályos magyar válogatott, 181 centimétermagas Luca pedig egyre jobb formában és egyre eredményesebben kosarazik.

Nagy változást jelentett életében, amikor fiatalon a Cegléd NB I-es csapatához igazolt. Milyen alapokat kapott az Akadémián?

Iszonyatos jó képzést kaptunk az Akadémián. A 2001-es korosztály nagyon összetartott, a csapattársak egyben barátnőim is voltak, ezért tökéletes volt az összhang, egymásért küzdöttünk. Nagyon sok egyéni edzésre jártunk, iszonyatosan sokat edzettünk és fejlődtünk ott. Lényegében egyetlen komoly meglepetést jelentett számomra az első vonal, az pedig a sebesség. Sokkal gyorsabban kellett játszani, gondolkodni és dönteni az adott szituációkban.

Hogyan sikerült az átállás?

Az edzéseken fel kellett venni ezt a gyors ritmust. Harmadik éve vagyok Cegléden, mostanra már sikerült azt a ritmust, a gyors döntéseket kis hibaszázalékkal meghozni. Jól érzem magam a Cegléd csapatában, ismerem a környezetet, a csapattársaimat. Megszoktam, hogy minden évben új játékosok igazolnak hozzánk. Eddig a beilleszkedés az állandóan változó társak közé nem volt egyszerű. Már hozzászoktam ehhez és ebben a bajnoki szezonban már nem jelentett problémát, ez meglátszik a játékomon is. Mára már a kosárlabda körül forog az életem.

Az elmúlt évben hogyan vészelte át a koronavírus által okozott kényszerszünetet?

Az egész csapatnak komoly gondot jelentett a vírus. A kényszerhelyzetet, a nézők nélküli mérkőzések hangulattalan világát most kezdjük megszokni. Remélem, ebben az évben visszaáll a normális élet, mert nem csak a sport, hanem a családi érintkezések is megszenvedik a jelenlegi helyzetet. Annyira kezdünk már hozzászokni a bezártsághoz, hogy csak a kosárlabda körül forog minden, már nem görcsölünk azon, hogy mi lesz ha elkapnánk a koronavírust. Csak azért is folytatjuk a munkát és segítjük egymást. Játékostársaimmal sokkal szorosabb a kapcsolatom az idei évben, mint amilyen korábban volt.

Családja hogyan tudja követni a mérkőzéseket? Jelent-e hátrányt, hogy nincsenek ott a mérkőzések alkalmával a nézőtéren?

Nekem is nagy szívfájdalmam, hogy a családom nem tud eljönni a mérkőzéseinkre, nem tudnak nekünk élőben szurkolni. Minden meccset, a Borókáét és az enyémet is kiteszik a nagytévére és előtte kiabálnak és szurkolnak. Támogatnak minden lehetséges eszközzel. Nekem is nagyon rossz ez a szituáció, mert nem tudok mérkőzések után oda menni hozzájuk, nem tudom meghallgatni őket, hogy mit hibáztam. Csak a telefonon keresztül tudnak gratulálni, bátorítani.

Van-e kapcsolata a kecskeméti Kosárlabda Akadémiával?

Tudom, hogy az Akadémia vezetője, Ivkovicné Béres Tímea minden egykori akadémistának követi az útját, kapcsolatot tart velünk. A Győrben játszó testvéremnek Borókának az edzője is volt, egyengette az útját. Érzékeltem, hogy figyelemmel követi az én pályafutásomat is. Hálás vagyok azért is, mert a tavalyi vírusjárvány idején be tudtunk járni az Akadémiára edzeni, ahol Váradi Kornél tartott nekünk egyéni edzéseket. Ha édesanyámnál voltam Felcsúton, akkor a Puskás Akadémia erőnléti edzője, Diós Bence tartott erőnléti edzéseket. Kecskeméten az Akadémián minden ideális volt, használhattuk a dobógépet és a konditermet is. A korán befejeződött tavaszi szezon után nagyon hosszú volt az őszi szünetig tartó időszak. Ha a nővéremmel nem tudtunk volna bemenni az Akadémiára, akkor fele ilyen sikerrel indíthattam volna az új bajnoki szezont.

Egy NB I-es csapatban kezdő emberré tudott válni. Milyen tervei vannak a jövőben?

Utánpótláskoromtól kezdve ott lebegett a szemem előtt, hogy kosarassá szeretnék válni. Tudom, hogy nem vagyok még a határ előtt sem, nem szeretném elbízni magam. Most volt egy viszonylag jobb meccsem, de azon vagyok, hogy ne essek bele abba a hibába, amibe sok játékos beleesik, hogy elbízza magát, félreviszi az egója és azt hiszi, hogy most már elért mindent. Én továbbra is lelkiismeretesen fogok edzeni, tudom, hogy nagyon sokat kell még fejlődnöm, hogy alapemberré tudjak válni egy NB I-es csapatban. Azután jöhet az álmom, a magyar felnőtt válogatottság és akár egy külföldi szerződés. Majd meglátjuk mit hoz a jövő, én mindent el fogok követni, hogy valóra tudjam váltani terveimet.

További cikkeink