A rájátszás felsőházába jutott a HÉP-RÖPKE SE

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

A bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzésén a salgótarjáni SBTC gárdáját fogadták a kecskemétiek. Az összecsapás 3:0-os győzelemmel ért véget a Kecskemét számára és ezzel lezárta az alapszakaszt és feljutott a rájátszás felsőházába.

Az SBTC helyzetét nehezítette, hogy csak hat játékossal tudtak elutazni a mérkőzésre. A sereghajtó vendégek az első szettben kerültek pontban legközelebb a RÖPKE csapatához. A hazaiak részéről sok rontott szerva segítette a Salgótarjánt, így az első játszam 25:16-os arányban zárult. A második és a harmadik szettben Kása Róbert csapata sokkal pörgősebben és pontosabban játszott, így a második játszmát 25:7-es arányban, míg a harmadik felvonást 25:9-es arányban zárta a hírösvárosi csapat.

„Egyértelmű volt, hogy ezt a mérkőzést meg kell nyernünk. – nyilatkozta Kása Róbert a mérkőzésről, majd rátért az alapszakasz érékelésére. – Nagyon sok új játékosunk lett az idei szezonban. Fontos volt, hogy ebben az időszakban összeszokjanak a játékosok, mint csapat. Az edzések szempontjából kevés lehetőségünk volt és a bajnokságban is volt változás. A szolnoki 3:2-es idegenbeli győzelmünk döntötte el igazából, hogy mi jutunk a Szeged mellett a felsőházba. Ahhoz, hogy még jobban tudjunk játszani, szükségünk van az edzések számára. Két hét szünet következik a bajnokságban, így remélem, minél többet tudunk edzeni és betudunk gyakorolni egy-egy új variációt.

Selmeczy Vanda a HÉP-RÖPKE SE csapatkapitányának az értékelése a mérkőzésről és az alapszakaszról:

Fáradtan, de fegyelmezetten játszottunk ma, ennek az eredménye a 3 pont. Nehéz fél év van mögöttünk, de úgy gondolom, hogy a körülményekhez képest mindent kihoztunk az alapszakaszból, amit tudtunk. Nem vagyunk már gyerekek, nem most kezdtünk röplabdázni, így az a szerencsénk, hogy ha nem is tudtunk annyit edzeni, de elő tudtuk venni a rutinunkat, illetve azt a tudást, amit a nevelő edzőinktől elsajátítottunk. Reménykedünk benne, hogy lesz lehetőségünk többet együtt lenni, és készülni az elkövetkezendő mérkőzésekre, illetve dolgozhatunk egy kicsit a csapat kohézión, ami minimum annyira fontos, mint a tudásunk, ha nem fontosabb.

Rákos Szabolcs az SBTC vezetőedzőjének értékelése a mérkőzésről és az alapszakaszról:

Tizenöt év után Salgótarjánnak újra van nőiröplabda csapata, ami nagy szó. A felkészülést tekintve heti egy edzés állt a rendelkezésünkre. A bajnokság eddigi szakaszával elégedett vagyok. A lányoknak meg kellett tanulnia, megszokni a mérkőzéseket, az edzéseket és persze egymást. A mai mérkőzéssel nem vagyok elégedett, egy szettre voltunk elegek az összecsapáson. A többi játszmában úgy gondolom nem voltak ott fejben a lányok, úgy gondolom ennek oka a meccs rutin hiánya és a kevés edzés.

Szett eredmények: 25:16; 25:7; 25:9.

Ezzel a győzelemmel a HÉP-RÖPKE SE lezárta a bajnokság alapszakaszát és a rájátszás felsőházában folytatja a küzdelmet.

Fotó: Média Neked / Réti Attila

További cikkeink