Tóth góljával vertük az Érdet

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

A felkészülés negyedik hetét az Érdi VSE vendégeként zárta le csapatunk. A nyugati csoport egyik élcsapatával jó mérkőzést játszottunk, a találkozót végül Tóth Dániel korai gólja döntötte el javunkra.

A jó iramú mérkőzésen fokozatosan ragadtuk magunkhoz a játék irányítását, és az első helyzetünket rögtön gólra is váltottuk, a 17. percben Jakab ment el a bal oldalon, lapos beadását a hosszún érkező Tóthnak csak az üres kapuba kellett lőnie (0-1). A folytatásban főleg mezőnyben zajlott a játék, melyet jól kontrolláltunk, kisebb lehetőségek inkább előttünk adódtak, Jakab lövése, illetve Károly szabadrúgása sem volt teljesen veszélytelen. Az Érd egyszer járt közel az egyenlítéshez, egy jól eltalált távoli lövésük a lécen csattant.

Fordulás után sem változott sokat a játék képe, előbb hazai oldalon Koós lövését jegyezhettük fel, amire a másik oldalon Puskás válaszolt, majd Jakab próbálkozása sem ért célt. Egy szöglet után Mészárosnak is akadt már dolga, egy közeli fejest fogott meg magabiztosan. Ezúttal is a 60. percben cserélt sort Gombos Zsolt, most a fiatalok kaptak 30 percnyi időt, amit aktívan ki is használtak. Tóth, Pantelisz, Ludasi is ígéretes átlövésekkel jelentkeztek, de ezek ha kevéssel is, de elkerülték a kaput. A hajrában azért az érdiek előtt is adódott sansz, de szerencsére ők sem céloztak elég pontosan.

A KTE HUFBAU legközelebb február 12-én (pénteken) 12:00-kor a Szegedi VSE elleni játszik hazai környezetben edzőmeccset.

Érdi VSE – KTE HUBAU 0-1 (0-1)

Felkészülési mérkőzés

KTE: Mészáros – Puskás G. (Kuchta 60.), Gál (Asztalos 60.), Koszó (Hatvani (60.), Grünvald (Kotroczó 60.) – Vágó (Szalai G. 46.), Károly (Bodor 60.), Nagy (Ludasi (60.) – Tóth, Constantinescu (Szalai J. 60.), Jakab (Pantelisz 60.).

Gól: Tóth (17.)

Gombos Zsolt: A célunk az volt a mai meccsen, hogy győzzünk, lehetőség szerint kapott gól nélkül. Ezt teljesítették a srácok. Kicsit enerváltabb volt ma a társaság, hiányzott a frissesség, de olyan héten vagyunk túl, ami a csúcsterhelés időszakába esik, ez természetes így. Összességében elégedett vagyok ennek tükrében.

Szerző: Nyitray András

Forrás:kecskemetite.hu/

További cikkeink