A cél, hogy digitális formában is megőrizzék a helytörténész teljes életművét

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Ötödik éve működik tevékenyen a Szabadszállási Települési Értéktár Bizottság, melynek fő feladata a helyi értékek felkutatása.

Az élet a járvány ellenére sem állt meg, a helyi értékek számbavétele mellett a tagok tevőlegesen is kivették részüket a Dörmögő- és a Tájház részleges felújítási munkáiból.

– Az elmúlt időszakban számtalan eredményt sikerült felmutatnunk. Lajstromba került a város szélén álló egykori csőszház, ismertebb nevén a Dörmögő-ház, ami valaha József Attila anyai nagyapja, Pőcze Imre tulajdona volt, illetve a városközpontban lévő Geréby-kastély. Szabadszállás Város Önkormányzata az elmúlt évben digitalizáltatta az elhunyt Tóth Sándor helytörténész Szabadszállás múltjából című könyvét. Tavaly az előkészítő munka került előtérbe. Idén többek között a néhai Tóth Sándor helytörténeti kutató, városunk díszpolgára munkásságát, a Honvéd Nyugdíjas Klub helyőrségi gyűjteményét, katolikus és református templomainkat, tájházunkat, valamint Petőfi Sándor szerelme, Prielle Kornélia színésznő sírját kívánjuk felvenni a helyi értékek sorába. A legnagyobb „falatnak” Tóth Sándor helytörténész további könyveinek digitalizálása lesz – fogalmazott Bajusz Gábor, a települési értéktárbizottság elnöke.

Az értéktárbizottság ezentúl még nagyobb hangsúlyt helyez a település értékeinek megóvására. Az önkormányzat anyagi forrásai és a pályázati lehetőségek is szűkösek, ezért úgy gondolták, hogy saját erőből, a lakosság bevonásával, felújítási, karbantartási munkákba kezdenek.

– Fontossági sorrendet állítottunk, így elsőként József Attila nagyapjának egykori hajlékát, a Dörmögő-házat tettük rendbe. A munkálatok az Együtt Szabadszállásért Egyesület szervezésében zajlottak, melyből rajtuk kívül több magánember, illetve az önkormányzat intézményeinek vezetői is kivették a részüket. A másik vállalásunk a Tájház rekonstrukciója volt. Első körben megtörtént az épület helyiségeinek kitakarítása, és az utcafront felőli kerítés cseréje. A legfontosabb feladat az épület állagának megóvása. A végső cél viszont, hogy az épület hivatalosan is megkapja a tájházbesorolást – tette hozzá Bajusz Gábor.

Szabadszállás város képviselő-testülete és az értéktár­bizottság távlati tervei között szerepel egyebek mellett az is, hogy méltó helyre kerüljön, majd rendszerezzék a Tóth Sándor Helytörténeti Gyűjtemény anyagát, ám ennek legmegfelelőbb helyszínét még keresik.

Forrás: baon.hu

További cikkeink