A NASA marsjárója komplex és kockázatos leszállást hajt végre

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Csütörtökön megérkezik a vörös bolygóra a NASA Perseverance marsjárója, amely egy nagyon komplex és kockázatos ejtőernyős leszállást követően fogja megkezdeni küldetését – erről Kiss László, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója beszélt csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

“Történelmi időket élünk” – mondta Kiss László, aki a műsorban felidézte, hogy tavaly június végén három űrszonda indult a Mars felé. Ezek közül a legfejlettebb, a Perseverance, magyar idő szerint este 10 óra körül kísérli meg a légköri fékezést és leszállást a Jezero-kráter térségében.
Hozzátette: a marsjáró landolását csütörtökön este 9 órától élőben közvetítik csillagászok a Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook-oldalán.

Kiss László elmondta, a marsjáró leszállását nem a Földről irányítják, autonóm módon fog leereszkedni a bolygó felszínére.  
Hozzátette: csütörtökön este még nem lesznek képek a landolásról, az este folyamán csak a leszállás sikeréről vagy a sikertelenségéről lehet beszámolni kis, 11 és fél perces késéssel, hiszen ennyi idő kell, hogy az információ eljusson a Földre.

Kiss László elmondta azt is, hogy a korábbi marsjárók általában nagy lufikban zuhantak a bolygó felszínére, ezzel szemben a Perseverance egy kontrollált, aktív, nagyon komplex leszállást hajt végre. Ebben elég sok kockázat van – magyarázta Kiss László.

A csillagász kitért arra is, hogy a marsjárón található az eddigi legfejlettebb helyszíni labor, ami egykori marsi életjeleket fog kutatni, emellett olyan kísérletekre is sor kerül, amelyekkel az elkövetkező évek emberes Mars-utazásaihoz szükséges technológiákat tesztelik.  “Ezek mind olyan technológiai demonstrációk, amelyeknek a tudományos jelentősége ma még kevésbé fontos, viszont a jövőbeli kutatásokat meg fogják alapozni” – hangsúlyozta Kiss László.

Forrás: MTI
Fotó: wikipedia.hu

További cikkeink