Vádat emeltek egy férfi ellen, aki miatt megsérült két mentős Kecskeméten

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, mert az autójáról a rögzítés nélkül szállított és az útra ömlő salétromsav miatt a segítségére siető mentősök megsérültek – nyilatkozta a Bács-Kiskun megyei megbízott főügyész.

Gyugyi Csilla közölte: a férfi 2019 augusztusában Kecskeméten egy kisteherautó rakterében két, 50 literes tartályban salétromsavat vitt, de azokat nem rögzítette a veszélyes áruk közúti szállításával kapcsolatos jogszabályoknak megfelelően.

Útközben az egyik tartály eldőlt, felhasadt, és az erősen maró hatású sav a jármű utasterébe, majd a közútra folyt.A helyszínre hívott mentősök – egy mentőápoló és egy gépkocsivezető – megpróbáltak a vádlottnak segíteni, de ahogy megközelítették a kisteherautót, a salétromsav kiömlése miatt keletkezett maró hatású gázt belélegezték, illetve az a bőrükkel is érintkezett. A két férfi emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, maradandó fogyatékosság egyiküknél sem alakult ki.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

MTI

További cikkeink