Változatos nyárindító programkínálattal várják a látogatókat a nemzeti parkok

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, vagy madárhangverseny – ilyen változatos kínálattal várja az érdeklődőket Magyarország tíz nemzeti parkja. A nyár közeledtével biztonságos és megfizethető programok közül válogathatnak a látogatók – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye.

Nem kell hosszú bakancsos túrára indulni ahhoz, hogy feltöltődjünk a természetben, már egy 30-60 perces program is igazi felüdülést nyújt hazánk nemzeti parkjaiban. Az érdeklődők részt vehetnek például történelmi bunkertúrán, vagy Gerecse hegylábi ürgészésen, tiszai hajóskapitányok lehetnek, jelentkezhetnek misztikus mocsárjáró túrára, vagy a gyógyteákhoz illő gyógynövényekről szerezhetnek hasznos ismereteket. Aki még nem hallott a lappantyúról vagy méhészmadárról, a nemzeti parki túrákon akár aranysakálok vonyítása közben ismerheti meg őket. Emellett az igazgatóságok a pünkösdi hosszú hétvégére (május 22-24.) is színes programokkal készülnek.

Kiskunsági Nemzeti Park közelében is több program közül lehet válogatni, melyek egyike a Csaj-tó környéki madárfiókák meglesésére indul. Javában tart ugyanis a fiókanevelés a tórendszeren. A nádasokban hazánk szinte összes gémféléje költ, a sekélyebb részek tökéletes élőhelyet nyújtanak a gázló- és partimadaraknak, a mélyebb vizekben lúd- és récefajok táplálkoznak.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóág programja keretében a virágpompás kaszálókat, madaraktól hangos legelőket, rejtelmes mocsarakat együtt, egy helyen fedezhetik fel a látogatók. A terület fenntartásában alapvető szerepet játszik a nemzeti park igazgatóság magyar szürke szarvasmarha gulyája. A túra során az érdeklődők megtekintik a védett területen legelő gulyát, virágzó fátyolos nőszirmok között sétálhatnak, sőt még titkon bepillantanak egy vércsetelep életébe is.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körös-menti túra e-bike programján az ívesen kanyarodó gáton haladva ártéri erdő kíséri a túrázók útját, ahol a mocsaras részeken mocsári nőszirmok sárga virágainak tömege pompázik. A Hármas-Körös két különösen szép, úgynevezett “szentély-típusú” holtágánál is elidőznek a résztvevők.

Virágzásnapi túrát indít az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. A tőzegmohás lápréten, könnyű túra során mutatják be a lápok titokzatos világát és az éppen virágzó növényritkaságokat. A nemzeti park egyik legjelentősebb és leghíresebb fokozottan védett része a szőcei láprét és patakvölgy. A Szőce-patak és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados hagyományos paraszti gazdálkodásnak (kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás) köszönhetően maradt fenn.

Érdemes előzetesen felkeresni a nemzeti park igazgatóságok online felületeit, ahol a programok mellett az aktuális járványügyi előírásokról is tájékozódhatnak – közölte az AM.

Fotó: knp.hu / Fülöpháza, Buckavidék

MTI

További cikkeink

Indítsa mézédesen a nyarat!

Szombati László és felesége Szombatiné Tóth Katalin több mint 20 éve foglalkoznak méhészkedéssel. A hetényegyházi termelők minőségi termékeit a kecskeméti termelői piac

Két új játékos is csatlakozik

Két újabb játékossal bővült a KTE HUFBAU kerete, Hadaró Valentin és Tóth Barna személyében. A bal oldalon bevethető Hadaró Valentin élvonalbeli rutinnal