Két új játékos is csatlakozik

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Két újabb játékossal bővült a KTE HUFBAU kerete, Hadaró Valentin és Tóth Barna személyében.

A bal oldalon bevethető Hadaró Valentin élvonalbeli rutinnal a háta mögött csatlakozik a kecskeméti alakulathoz.

A 26 esztendős Hadaró Valentin Felcsúton kezdett el futballozni, majd a kaposvári utánpótlásba került, ahol végig is járta a korosztályos csapatokat. A 2013/2014-es szezonban az NBI-ben mutatkozhatott be a felnőttek között, 3 mérkőzés jutott neki a Rákóczi színeiben. A következő bajnokságban már alapember volt az NBII-ben, 22-szer kezdőként, 3-szor csereként lépett pályára. A kizárás után is hűséges maradt a Kaposvárhoz, a megye I-ben 24 találkozón 13 gólt jegyzett, illetve betalált az osztályozón is, amivel feljutáshoz segítette csapatát. Két szezon következett az NBIII-ban, 57 mérkőzésen 3 góllal, illetve egy újabb feljutással. Az NBII-ben azonnal ezüstérmes lett csapatával, az újabb feljutásból 31 mérkőzésen 1 góllal vette ki a részét, továbbra is alapemberként, majd az NBI-ben 16 meccsen játszott. A kiesés után is maradt, 25 mérkőzésen 1 gólt lőtt a legutóbbi szezonban a másodosztályban.

–Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, hogy elhagyom Kaposvárt, ezért is vártam ki igazából az utolsó pillanatig. A pályafutásom 99 százalékát Kaposváron töltöttem, 14 éves korom óta ott futballoztam, mindig az otthonomnak fogom tekinteni a várost. Sajnos meg kellett hoznom ezt a döntést, de nagyon remélem, hogy jól döntöttem. Tudtam informálódni a Kecskemétről, hiszen nemcsak korábbi csapattársaim, de az egyik legjobb barátom, Nagy Krisztián is itt van már, vele sokat beszélgettem. Felhívott ugyanakkor Szabó István vezetőedző is, aki nagyon szimpatikusan felvázolta azt, merre is szeretne tartani a klub és a csapat. Más lehetőségeim is voltak, de a megérzésemre hallgattam, mert tetszettek a hosszabb távú tervek is. Minél több meccsen szeretnék pályára lépni, ez az egyéni célom, de a legfontosabb persze az, hogy legyen egy olyan éve a csapatnak, amit mindenki sikerként tud elkönyvelni a végén -mondta Hadaró Valentin.

Tóth Barna személyében 198 centiméter magas, gólerős csatárt igazolt a klub.

Tóth Barna Gödöllőn kezdett el futballozni, majd az UTE és a Honvéd színeiben pallérozódott az utánpótlásban, a kispestiek színeiben az NBIII-ban is bemutatkozott, míg Újpesten Ligakupa meccs jutott neki. A 2015/2016-os szezonban az NBII-es Vácnál is bizonyíthatott, 12 meccsen 2 gólt jegyezett. A 2016/2017-es szezonban 15 gólt lőtt a kispesti tartalékok színeiben az NBIII-ban, majd Siófokon és Monoron játszott egy évvel később, a Pest megyeiek színeiben 14 találkozón 9 gólt jegyzett és bajnoki címet ünnepelt a harmadosztályban. A feljutás után 37 meccsen 14-szer talált be a másodosztályban, majd a Nyíregyháza és a Haladás színeiben 19 mérkőzésen 5 találatot jegyzett. A 2020/2021-es bajnokságot Szombathelyen kezdte, majd Ajkán fejezte be, 33 mérkőzésen 8 gólig jutott.

-A Kecskemét az utóbbi években már többször is megkeresett, de most, az NBII-es tagság kivívásával érkezett el az idő arra, hogy egymás tenyerébe csapjunk. Egy szép tervekkel rendelkező klubhoz érkeztem meg, nagy lehetőséget látok benne. A célom az, hogy stabil játékosként egyénileg és csapatként is sikereket érhessek el. Minél többet szeretnék játszani, ami remélhetőleg gólokban is megmutatkozik majd. Ami a klubot illeti, idén stabil középcsapattá szeretnénk válni, amire aztán a jövőben tudunk építeni, és akár meghatározó csapattá válni ebben az osztályban – mondta új támadónk, Tóth Barna.

Szerző: Nyitray András

További cikkeink

Milák Kristóf olimpiai bajnok 200 méter pillangón

A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója,