Megdöbbenve értesültünk, hogy Farkas István, “Bébi” Kecskemét közismert személyisége rövid súlyos betegség után váratlanul elhunyt 2023. március 23-án.
Farkas István 1946. augusztus 7-én született. Általános iskolai éveit, születési helyén, Lajosmizsén töltötte. Nyolcadik osztály után, jó tanulóként felvételt nyert a kecskeméti Katona József Gimnáziumba, s innen indult kosárlabda pályafutása. Ahogyan ő maga is nyilatkozta egy 2007. december 13-i Petőfi Népe cikkben „Adamik Ferenc testnevelő tanár és kosárlabdaedző egyszerűen rám parancsolt. Így muszáj volt edzésre járnom, de gyorsan meg is szerettem.” S innentől kezdve István másfél évtizedig folyamatosan szórta a pontokat az NB I-ben. 1964-ben, az érettségi után igaz tett egy kitérőt Budapestre, ahol orvosi pályára készült, de a sorsa visszavezette Kecskemétre. Újra intenzíven bekapcsolódott a kosárlabdasportba, miközben kertészmérnöki diplomát szerzett a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karán. Sportpályafutása alatt több becenevet is kapott. Az elsőt – magassága miatt – gimnáziumi osztályfőnökétől, Balanyi Mihálytól, ő nevezte el „Óriásbébinek”. A kosárlabda csapatban ebből maradt a „Bébi” és ezt változtatta át „Babára” Dr. Sikari Kovács András a szakosztály egyik vezetője és orvosa.
A Kecskeméti Petőfi, majd pedig a KSC kosárlabda csapatának színeiben 15-ös számmal, az akkori időben a legeredményesebb játékosok, a fordulók legjobbjai közé tartozott Farkas István. Azok között a játékosok között szerepelt, akik a legmagasabbra ugrottak a lepattanó kosárlabdákért, vagy éppen kosárra dobás közben. Rá épült a csapat és rendszeresen húsz pont fölött dobott a meccseken, holott akkor még nem volt három pontot érő dobás. Volt olyan híradás is az egyik korabeli meccsről, miszerint „Farkas egyedül dobta a KSC kosarainak csaknem felét”. Az egyik korabeli cikk fotósa megörökítette, hogy Farkast három védő vette körül, és így volt ez sorra a meccseken, így próbálták akadályozni a pontszerzésben. Egy másik cikk szerint: „Farkas (15-ös számmal) a legeredményesebb kecskeméti játékos volt a döntőben.” Ugyancsak a 2007-es cikk említi Farkas István, hogy „Abban az időben azonban még tanulás és munka mellett játszott az egész csapat. Én pedig megszerettem a munkahelyemet, a földhivatalt, ahol szakmailag elismertek. Állítom, hogy nem a sportolói mivoltom, hanem a valódi teljesítményem miatt. A munkahelyi elfoglaltsággal nem fért össze a válogatott tagság sem, így aztán csak tizenkét alkalommal öltöttem fel a címeres mezt. Fénykoromban el akart vinni a Honvéd, az akkori legjobb magyar csapat, s több körülmény is közrejátszott maradásomban. A leglényegesebb az volt, hogy szerettem a várost, terveim voltak itt, és a szurkolók is szerettek engem.”
Halálhírekor több kosárlabdázó nyilatkozta, hogy példaképének tartotta „Bébit”. Itt kell megjegyezni, hogy az akkori csapattagok, amit id. Kégel Tamás vezetőedző irányított nem csak sporttársak, hanem barátok is voltak, ők és családtagjaik is. Nagy volt az összetartás. Az 1981. november 22-i Petőfi Népe Sport rovata beharangozta a november 24-i búcsúmérkőzést, ahol a KSC férfi csapat és a magyar válogatott játszott egymással. Ezen a meccsen búcsúzott Kégel Tamás, edző, valamint Farkas István és Kovács Tamás kosárlabdázó. A lap soraiban olvasható, hogy „Mindig öröm hallani róla, ha sportvezetőt, szakembert, évtizedet, vagy annál is többet pályán töltött sportolót becsülnek meg azáltal, hogy megköszönik a munkáját. Szép példája ez a sportolók megbecsülésének, amely méltó lezárása egy tartalmas sportpályafutásnak. A búcsúzni készülők esetében meg egyenesen telitalálat. Nem sok olyan kosárlabdázója volt Kecskemétnek, mint „Kokó” és „Baba”. Sok örömet szereztek a szurkolóknak, a játékostársaknak, s természetesen mindenekelőtt önmaguknak. Mert kevesen szerették a sportot, a kosárlabdát úgy, mint ők. S mert úgy volt, ezért tudtak igazán szívüket-lelküket adni a pályán, egy-egy győzelemért, egy-egy tapsra serkentő kombinációért.” Majd így folytatódik a cikk: „Kégel Tamás vezetőedző naplójába egyszer az alábbi feljegyzés került „Babáról”: Farkas Pista a védekezés minden fortélyát ismeri, nagy területről dob, de különösen a bal oldal az igazi helye, rendkívül gólerős, ez az igaz erénye.” Dr. Sikari Kovács András, a szakosztály egyik vezetője így fogalmazott a korabeli cikkben: „Emberi magatartásuk magasan a sportszakmai tudásuk fölött volt…. Csodálatosan tudtak küzdeni. Pedig micsoda körülmények között ismerhették meg a sportágat! … Szabadtéri pályán kezdtek az akkori Petőfi SC-ben, a 60-as évek végén onnan költözött át a csapat a lovardából átalakított laktanyába, ahol szinte minden labdapattogás után olyan porfelhő kerekedett, hogy a gyűrűt alig lehetett látni…” Minta értékű volt az a kohézió, ami a pályán megalapozta az eredményeket. Farkas István higgadt, megfontolt ember, sportoló és vezető volt. Farkas István azután több évig vezette a szakosztályt.
Farkas István 1969-től 2013-ig folyamatosan képezte magát a munkájában. A vezetői és szakmai területen egyaránt, a földügyi szakigazgatástól kezdve, az ingatlanközvetítői és értékbecslő szakmai vizsgán túl, a közigazgatási szakvizsgáig. Munka Érdemrend bronz fokozata elismerést kapott. 1969-től folyamatosan léptették feljebb munkája elismerésével. Előadói, főelőadói munkakörei után 1980-ban a Körzeti Földhivatal Kecskemét hivatalvezetője lett. 1996-ig vezette a hivatalt, majd ettől az évtől 2000-ig a Bács-Kiskun megyei Földhivatal vezetőjeként irányította, szervezte, ellenőrizte a megyei földbirtokpolitikai, földhasznosítási, földvédelmi, ingatlannyilvántartási és földmérési feladatait. 2000-2003 között a magánszektorban helyezkedett el, de szaktudására szükség volt, így a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet területi irodavezetője lett. 2003-2007 között az állam tulajdonában álló termőföld ingatlanok hasznosításával és védelmével kapcsolatos feladatok helyszíni ellenőrzése területén dolgozott, valamint ezek rövid és hosszútávú használatával kapcsolatos bérleti és értékesítési szerződések előkészítése, egyéb termőfölddel kapcsolatos feladatok végrehajtását irányította Bács-Kiskun megyében. 2008-tól 2013-ig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. területi irodáját vezette Bács-Kiskun és Szolnok megyében. 2013-tól nyugdíjas volt.
Bármilyen feladatot kapott Farkas István, vezetői erényeivel és emberszeretetével összekovácsolta a csapatot, legyen az sport, vagy akár munka. Az élsport után sporttársakkal és barátokkal lábtenisz csapatot szerveztek, s hetente háromszor sportoltak, még tavaly is, az idei tavaszi nyitány most következett volna.
Farkas István a tisztesség, a becsület, a tartás megtestesítője volt. Tiszteletet parancsoló megjelenésével, segítőkészségével, szerénységével a barátok, ismerősök szeretetét vívta ki.
Férj, apa, nevelőapa, nagypapa, dédnagypapa. Mind a maga nemes értelmében. A biztos pont. Hozzá bármikor lehetett fordulni, ott volt. Szülei és testvére már korábban elhunytak. Első házasságából egy fiúgyermek született, Krisztián, második házasságából egy lánygyermek, Vanda.
Második feleségével, Farkas Erzsébettel 1978-ban kötött házasságot és István haláláig éltek – a manapság ritka – szép házasságban. Együtt nevelték Erzsébet első házasságából származó lánygyermekét, Andreát is. Így a gyermekek révén 6 unoka vette őt körül és az egyetlen dédunokáját még láthatta idén márciusban.
2023. március 23. óta mély az űr, nagy a veszteség szerettei szívében! Farkas István, „Bébi” nagy harcos volt. Nagy harcos volt a munkájában, a sportban egyaránt. A család körében türelemmel viselte betegségét, de mindeközben csendben és fegyelmezetten küzdött. Küzdött a végsőkig. Elvesztésének fájdalma leírhatatlan, a hiánya, az emlékek maradtak, s a gondolat, hogy egyszer majd találkozunk!
Farkas István, „Bébi”! A Jóisten vezessen az örök fényesség felé! A földi család, a barátok, az ismerősök szívében pedig örökre megmarad a szeretet!
Forrás: Kecskemét Online – Elhunyt Farkas István „Bébi” (keol.hu)
