Engedély nélkül üzemeltetett, autóbusz forgalmi engedélyét vonta vissza a közlekedési hatóság Hetényegyházán

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya 2023. április 22. napján összehangolt ellenőrzési akciót hajtott végre Hetényegyháza belterületén a Járműforgalmi Osztály és a Fogyasztóvédelmi Osztály részvételével, amely egy külföldi úti céllal szervezett autóbuszos személyszállítási tevékenység célzott ellenőrzésére irányult.

Az ellenőrzés előkészítése során a hatóságok munkatársai előjegyeztették részvételi szándékukat a közösségi médiában is meghirdetett autóbuszos kirándulásra, majd az indulás napján az egyik felszállási helyszínen, a viteldíj kifizetését, azaz a próbavásárlás megvalósulását követően, kilétüket felfedve, megkezdték az 55 fő szállítására alkalmas autóbusz műszaki állapotára, a vezetési- és pihenőidőkre, valamint a tevékenység végzéséhez szükséges engedélyekre vonatkozó előírások betartásának hatósági ellenőrzését.

Az ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy a vállalkozó a tevékenységét személyszállítási engedély nélkül, a vezetési- és pihenőidő be nem tartásával, továbbá egyéb szabályok megsértésével végezte, ezért a közlekedési hatóság érvénytelenítette a jármű forgalmi engedélyét és azt a helyszínen bevonta, így a jármű a tervezett külföldi úti célját nem teljesíthette.

A tevékenység végzésére vonatkozó szabályok együttes megsértése esetén a közlekedési hatóság akár 2,2 millió forint bírsággal is sújthatja az autóbusz üzemeltetőjét.

Az autóbuszos személyszállítás és az autóbusz üzemeltetés különösen nagy felelősség, amely tevékenység engedély nélkül, illetve szabálytalan módon történő végzése jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot képvisel, ezért a közlekedési hatóság a jövőben is rendszeresen és kiemelten ellenőrzi a személyszállító vállalkozásokat és járműveiket.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal/hiros.hu

További cikkeink

Bán Mór: Hunyadi könyvbemutató a Városházán

Bán Mór Hunyadi sorozatának legújabb, tizenkettedik kötetét, az „Angyal a kapuk felett” című könyvet mutatták be a felújított kecskeméti Városháza programsorozatában 2023.