Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette

Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.

A program célja a vasúti közlekedés versenyképességének javítása, a járműpark megújítása, a pályahálózat fejlesztése, valamint a budapesti és vidéki elővárosi közlekedés korszerűsítése.

Vitézy Dávid elmondta: a megyeszékhelyek elérhetőségének javítása érdekében a fontosabb vasútvonalakon egész nap óránként közlekedő InterCity-járatokat indítanának, 100 kilométer/órát meghaladó átlagsebességgel és megújított IC-flottával.

A regionális közlekedés fejlesztésének részeként lecserélnék az elöregedett motorvonatokat, valamint szorosabban összehangolnák a vasúti és autóbuszos közlekedést. Célként jelölte meg, hogy minden 500 főnél nagyobb település naponta legalább öt közösségi közlekedési járattal legyen elérhető.

A fejlesztési program kiemelt eleme az elővárosi vasúti közlekedés korszerűsítése. Budapest térségében a legforgalmasabb vonalakon 15 percenként, a vidéki nagyvárosok agglomerációjában pedig félóránként közlekednének a vonatok.

Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a fővárosi közlekedési fejlesztések az agglomerációból ingázók számára is fontosak, ezért elengedhetetlen a Budapesttel való együttműködés. Beszélt arról is, hogy az áruszállítás nagyobb részét vasútra terelnék, hosszabb távon pedig a nemzetközi vasúti kapcsolatok fejlesztését, köztük a Bécs és Varsó felé vezető nagysebességű összeköttetések kiépítését is célul tűzték ki. A program része a repülőtéri vasút megvalósítása is.

A járműpark megújításáról szólva elmondta, hogy a GYSEV új InterCity-flottájának gyártása már folyamatban van. A MÁV számára 35 új, 400–500 ülőhelyes motorvonat beszerzését tervezik, amelyek többek között a győri, miskolci, szegedi, pécsi, balatoni és veszprémi fővonalakon közlekedhetnek majd. A tenderek egy részét még idén kiírhatják, az első szerelvények várhatóan 2030-ig állhatnak forgalomba.

A HÉV-hálózaton 42 új, akadálymentes és légkondicionált szerelvény beszerzését tervezik, amelyek közül az első járművek a jelenlegi kormányzati ciklus végére érkezhetnek meg.

A vasútállomások fejlesztésével kapcsolatban Vitézy Dávid azt mondta: cél, hogy az állomások korszerű, akadálymentes, jól használható közlekedési csomópontokká váljanak, ahol a szolgáltatások színvonala is jelentősen javul. A nagy állomások mellett a kisebb megállóhelyek korszerűsítésére is külön program indul.

A program részeként fejlesztenék azokat a vasúti szakaszokat is, amelyek jelenleg rendszeresen késéseket és forgalmi zavarokat okoznak. Emellett folytatódna a vasút digitalizációja, valamint teljesítményalapú finanszírozásra állítanák át a MÁV és a GYSEV pályaműködtetését.

Vitézy Dávid célként fogalmazta meg, hogy tíz éven belül a vidéki fővonalak többségén gyorsabb legyen a vasúti közlekedés, mint az autópályás utazás. Hozzátette, hogy a fejlesztések egy része ideiglenes pályalezárásokkal jár majd, amelyek idején pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Meghosszabbítanák a 3-as metrót

A bemutatott beruházások között szerepel a 3-as metró északi meghosszabbítása is. A tervek szerint a vonalat végleges célként Káposztásmegyerig hosszabbítanák meg, első ütemben pedig Rákospalota–Újpest vasútállomásig épülne ki az új szakasz.

A bejelentést Karácsony Gergely főpolgármester is üdvözölte közösségi oldalán. Mint írta, a Káposztásmegyerig történő meghosszabbítás tervei elkészültek, ugyanakkor jelenleg a Rákospalota–Újpestig tartó első ütem megvalósítása fér bele a rendelkezésre álló forrásokba és időkeretbe. Véleménye szerint a beruházás jelentős előrelépést jelent, mert összehangolható a kapcsolódó elővárosi vasúti fejlesztésekkel, és egyszerre szolgálja a budapesti, valamint az agglomerációból érkező utasokat.

MTI

közlekedés, Vitézy Dávid

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír