Részlegesen engedélyezik a szombati kisállatvásárt Kecskeméten

2026. szeptember 26-án, szombaton ismét kisállatvásárt rendeznek a kecskeméti Szent László körúti vásártéren, a Bács-Kiskun vármegyét érintő baromfipestis-veszély miatt azonban ezúttal csak részlegesen engedélyezett az állatok árusítása.

A járványügyi korlátozások miatt a vásáron kutyát, macskát, galambot, baromfifélét, díszmadarat, valamint vadon befogott madarakat tilos forgalmazni.

Más állatok és a kapcsolódó termékek ugyanakkor továbbra is megjelenhetnek a vásár kínálatában. Prémes állatok és egzotikus fajok árusítása engedélyezett, emellett állateledel, madárház és egyéb állattartási kiegészítők is vásárolhatók lesznek.

A szombati programot más vásári események is kiegészítik. 6 és 14 óra között veterán autó- és motoralkatrész-börzét tartanak a Szent László körúti vásártéren, a gokartpálya mellett. A kínálatban bontott alkatrészek és felújításra váró régi járművek is megtalálhatók lesznek.

A börzéhez ezúttal is kapcsolódik a hagyományos zsibvásár, ahol régiségek között lehet válogatni. A szervezők szerint a programok családi kikapcsolódásnak is megfelelő lehetőséget kínálnak.

Forrás

járványügyi korlátozások, Kisállatvásár

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír