Ma este 19:30-kor a Diósgyőri VTK otthonában lép pályára a KTE a Merkantil Bank Liga 12. fordulójában. A kecskeméti csapat két meggyőző győzelem után utazik Miskolcra, ahol egy jó formában lévő ellenféllel találkozik. Összegyűjtöttük, mit mondtak a meccs előtt, és mit érdemes tudnia annak, aki a helyszínen szurkolna.
A KTE sűrű hetet tudhat maga mögött: előbb 5-2-re verte a Karcagot a bajnokságban, majd a Magyar Kupában 4-0-ra nyert Tiszaújvárosban. A szerdai kupameccsen Tímár Krisztián vezetőedző főleg azoknak adott lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak. A klub tájékoztatása szerint eltiltott játékos nincs a keretben, egyedül Gajág Gergő hiányzik sérülés miatt, ő a közelmúltban műtéten esett át, és a rehabilitációjára készül.
Feczkó Tamással feltámadt a DVTK
A Diósgyőr a tavalyi idény végén esett ki az NB I-ből, a nyáron a keret és a stáb is nagyot változott, a gyenge kezdés után pedig edzőváltás jött. A kispadra Feczkó Tamás érkezett vissza, aki tavasszal még a Honvéddal ünnepelt feljutást. Vele jó formába került a csapat: a hét közben ugyan 2-1-re kikapott a Puskás Akadémiától a kupában, de legutóbbi bajnokiját 4-1-re megnyerte Szegeden. A DVTK 15 ponttal a 9. helyen áll.
– Azt látom, hogy a csapat is nagyon várja a mérkőzést, amely azért is fontos, mert ha nyerni tudnánk, leszakíthatnánk magunkról az ellenfelet. Nagyon bízunk a csapatunkban, a héten is főleg a saját játékunkra helyeztük a hangsúlyt. Aki az élen akar lenni, annak idegenben is gyűjtenie kell a pontokat – mondta Tímár Krisztián a klub honlapjának.
Kovács Barnabás, a keret egyik legrégebbi tagja szerint a csapat stabil, a helyzetek rendre megvannak, és az utóbbi két meccsen a helyzetkihasználás is javult. Kiemelte, hogy Szabó Bálint és Merényi Ádám is betalált. – Nagyon várjuk már a diósgyőri bajnokit. Ha folytatni tudjuk azt, amit az utolsó két meccsen mutattunk, minden esélyünk meglesz a három pontra – fogalmazott a középpályás.
Szurkolói tudnivalók
- Helyszín: DVTK Stadion, Miskolc, Andrássy út 61., kapunyitás 17:30-kor.
- Jegyárak a vendégszektorba (T és U szektor): elővételben 2400 Ft (felnőtt), 1700 Ft (diák), 500 Ft (6–14 éves gyermek); a helyszínen 3300, 2300 és 500 Ft. 6 év alatt ingyenes, regisztrációs jeggyel. A jegyet nem kell kinyomtatni, a vonalkód telefonról is beolvasható.
- Parkolás: a kecskeméti szurkolók a stadion déli oldalán lévő P4-es parkolót használhatják, amely a Lórántffy Zsuzsanna utca felől, a DVTK Sportligeten át, a Vangler Vilmos utcán közelíthető meg.
- Közvetítés: aki otthonról drukkolna, az M4 Sporton és az m4sport.hu-n élőben követheti a mérkőzést.
Forrás: kecskemetite.hu
Fotó: KTE / kecskemetite.hu
Kövesd a Bácshírt a Facebookon is: https://www.facebook.com/100204638558717



