Nem tudta megállítani a hibátlan éllovast a kecskeméti kosárcsapat: a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szombat este 112–66-ra kikapott Pakson az Atomerőmű SE-től. A hazaiak már a szünetben 32 ponttal vezettek, a második félidőben a kecskeméti akadémisták is pályára léptek.
A férfi NB I A-csoport 8. fordulójában a tabella két végén álló csapat találkozott. A Paks hatalmas tempóban kezdett, és az első félidőben szinte minden dobása bement: mezőnyből 65 százalékkal dobott, 15 hárompontos kísérletéből kilenc talált. Az ASE már az első negyedet 33–18-ra nyerte, a nagyszünetben pedig 69–37 volt az állás.
A fordulás után a KTE sem tudott sokat faragni a hátrányból. Ivkovics Sztojan szakmai igazgató minden játékosának lehetőséget adott, a végeredmény 112–66 lett. A kecskemétiek legeredményesebb játékosa Shaun Doss volt 21 ponttal, Pavle Djurisics 19 pontot szerzett, Csátaljay Péter két triplával 8 ponttal zárt.
Ivkovics: „Tanulságos volt ez a meccs”
„Gratulálok a Paksnak, nagyon jól játszott. Számunkra tanulságos volt ez a meccs. Azzal a reménnyel jöttünk, hogy szoros mérkőzést játsszunk, de az elején az ASE nagyon bekezdett, mi pedig nem bírtuk tartani a tempót” – értékelt Ivkovics Sztojan. Hozzátette: a második félidő már jobban nézett ki, és voltak olyan időszakok, amikor csak a kecskeméti akadémisták voltak a pályán, akik itt kezdtek kosárlabdázni.
A KTE nyolc forduló után továbbra is nyeretlen. A csapat jövő szombaton Oroszlányban játszik, ezt a klub fontos bajnokinak nevezte.
Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 112–66 (33–18, 36–19, 22–18, 21–11)
Tippmix férfi NB I A-csoport, 8. forduló.
Kecskemét: Wittmann 2, Doss 21, Zsivojinovics 5/3, Asztalos 2, Djurisics 19/3. Csere: Karahodzsics 2, Csátaljay 8/6, Ivkovics M. 5/3, Ladovszky 2, Szemerédi, Kertli, Jantner.
Paks legjobb dobói: Benke 22/9, Daniels 17/9, Young 13, Halmai 13/9.
Forrás: ktekosar.hu
Fotó: ktekosar.hu
Kövesd a Bácshírt a Facebookon is: https://www.facebook.com/100204638558717



