Kecskeméti innováció a betegellátás jövőjéért

Az innováció a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház működésében nem különálló területként jelenik meg, hanem szervesen beépül a mindennapokba. Ugyanúgy része a rendszernek, mint a betegellátás körülményeinek folyamatos biztosítása és fejlesztése. Meggyőződésük, hogy a korszerű egészségügyi ellátás alapja az új megközelítések nyitott befogadása és azok gyakorlati alkalmazása.

Ennek a szemléletnek a jegyében a kórház főigazgatója, dr. Óváry Csaba PhD, MSc (a fotón b2) a kaliforniai Stanford Egyetem orvosi kampuszán vett részt a világ egyik meghatározó egészségügyi innovációs programján, a Stanford Mussallem Center for Biodesign vezetői képzésén. A program középpontjában egy olyan gondolkodásmód áll, amely az egészségügyi problémák mély megértéséből indul ki, és erre alapozva épít fel működő, hosszú távon is fenntartható és skálázható megoldásokat.

A képzés során a résztvevők strukturált innovációs szemléletet sajátítottak el, amely a klinikai igények pontos feltárására és azok rendszerszintű kezelésére épül. A háromnapos intenzív program különlegessége a gyakorlati fókusz volt: valós problémák mentén zajló projektmunka, nemzetközi szakértők támogatása és folyamatos tapasztalatcsere segítette a résztvevőket abban, hogy az ötletek gyorsan értékelhető és továbbfejleszthető megoldásokká váljanak.

Kiemelt szerepet kaptak azok a módszerek, amelyek a szükségletek pontos azonosítására, a gyors tanulási ciklusokra, valamint a tudatos irányváltás képességére épülnek. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy az egészségügyi fejlesztések ne csupán elméleti szinten maradjanak, hanem rövid időn belül mérhető eredményeket hozzanak a betegellátásban.

Az itt megszerzett tudás közvetlenül beépül a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház működésébe. Céljuk, hogy az intézmény meghatározó szereplővé váljon az egészségügyi innováció hazai és nemzetközi színterén. Az intézmény mérete, szakmai felkészültsége és jelentős betegforgalma ideális környezetet biztosít ahhoz, hogy a fejlesztések valós körülmények között, gyors visszacsatolással valósuljanak meg.

A különböző ellátási szintek közelsége és az egységes szervezeti működés lehetőséget teremt arra, hogy az új megközelítések rövid időn belül a mindennapi gyakorlat részévé váljanak. Ezáltal nemcsak a működés hatékonysága növekszik, hanem közvetlenül javul a betegellátás minősége is.

Ez a szemlélet a jövő egészségügyének egyik alapköve: az adatvezérelt működés, a gyors tanulási ciklusok és az olyan innovatív megoldások alkalmazása, amelyek kézzelfogható módon járulnak hozzá a betegek gyógyulásához és életminőségének javításához.

Forrás: keol.hu

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Kecskemét

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír