Hétfőn napos-gomolyfelhős idő várható, délután egy-egy zápor kialakulhat. Az északnyugati szél élénk lehet. Délután 23 fok körül alakul a hőmérséklet.
Kedden hazánk nagy részén több órára kisüt a nap, a gomolyokból elszórtan, többségében a keleti és a középső régiókban fordulhat elő zápor, ezen kívül legfeljebb a nyugati határszélre sodródhat be egy-egy kisebb góc. Az északi-északnyugati szél élénk, néhol erős lehet. Kora reggel 6-13, délután 20-25 fokra számíthatunk.
Szerdán marad a napos, kissé szeles idő eleinte kevés záporral. Késő délutántól azonban nyugat-északnyugat felől megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé számíhtatunk záporokra, zivatarokra. Délután már 22-26 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön átvonul felettünk a következő hidegfront esővel, záporokkal, zivatarokkal, a keleti tájakon akár hevesebb viharokkal. Az északnyugati szél többfelé lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos. A maximumok 17-24 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős, záporos, zivatarok keleti tájakon mérhetjük. Pénteken még elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok. Élénk, a középső tájakon erős lesz a légmozgás. Délután 18-24 fokot mérhetünk.
Forrás: idokep.hu