Ősbemutatóval nyitotta az évet a Kecskeméti Nemzeti Színház
Új fejezetet írt a magyar operatörténetbe a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, ugyanis egy ősbemutatót állított színpadra Kovács Lehel Előjáték … Tovább
Új fejezetet írt a magyar operatörténetbe a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, ugyanis egy ősbemutatót állított színpadra Kovács Lehel Előjáték … Tovább
A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál az egyik legrangosabb filmfesztivál. Idén február 15-20. között rendezik meg. A világ egyik legrangosabb tehetséggondozó programja, … Tovább
Az Ágota Alapítvány kuratóriumának határozata alapján Balogh Károlyt, Helvécia polgármesterét „Emberségedért” elismerő díjban részesítették. Forrás: keol.hu
A SZÉP kártya 2025-ben is felhasználható szálláshely-szolgáltatásra, strand- és fürdőbelépőre, étkezési szolgáltatásra (a munkahelyi étkezést is beleértve), a szabadidő eltöltést, … Tovább
Pénteken alapvetően felhős, borongós, helyenként tartósan párás, ködös időre számíthatunk, legfeljebb néhol vékonyodhat el a felhőzet, és süthet ki rövid … Tovább
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a fogyatékkal élő ismerősét egy parkban leitatta … Tovább
2025. január 18-án 10 órakor kezdetét veszik a központi középfokú felvételi vizsgák a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos … Tovább
Videó rögzítette annak a 26 éves férfinek a bűntetteit, aki többek között egy kerékpáron hagyott szatyrot lovasított meg. Másodpercek – … Tovább
A szombathelyi siker után pénteken újabb derbi vár az SG Kecskemét Futsal csapatára. Az utóbbi időben jelentős átalakuláson átesett Veszprém … Tovább