A hét elején borongós, majd szerdától már ismét napos idő várható

A hét elején általában változó, helyenként erősen felhős idő valószínű, és helyenként lehet zápor, esetleg zivatar. Majd szerdától ismét sok napsütés várható, azonban továbbra is számíthatunk majd gomolyfelhőkre – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből

Hétfőn a még borongós keleti, északkeleti tájakon is fokozatosan szakadozik a felhőzet, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett országszerte több-kevesebb napsütés valószínű. Ismét több hullámban várható csapadék: délelőtt elsősorban az északkeleti, keleti megyékben, majd főként délutántól emellett a Dunántúlon is előfordulhat eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon és a Dunától keletre zivatar is. Északkeleten a zivatarokban továbbra is előfordulhat felhőszakadás. Az északnyugati szelet nagyobb területen kísérhetik élénk, helyenként erős széllökések. Délutánra 22 és 30 fok közé melegszik fel a levegő, a melegebb értékeket az Alföldön mérhetjük.

Kedden általában változóan, helyenként erősen felhős idő valószínű, és helyenként lehet zápor, esetleg zivatar. Az északias szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 14, 19, délután 22, 27 fok között valószínű.

Szerdán sok napsütés várható gomolyfelhőkkel. Néhol záporeső előfordulhat. Többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati szelet. A minimum általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. A maximum 23, 29 fok között várható.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű. Helyenként zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Hajnalban 10, 17, délután 23, 28 fok várható.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható néhol záporral, esetleg zivatarral. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkülhet. Hajnalban 11, 18, délután 23, 29 fok valószínű.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható. Nyugat felől növekszik a csapadék esélye, de még alapvetően száraz lesz az idő. A nyugatias szél időnként megélénkülhet. A minimum 11, 18, a maximum 24, 31 fok között alakul.

Fotó: pexels.com

borongós, időjárás, napos, zápor

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír