Szilveszterkor, újévkor, majd pedig a téli tanszünet utolsó hétvégéjén várhatóan sokkal többen utaznak közösségi közlekedéssel, ezért egyes vonalakon, vonatoknál és buszoknál a megszokottnál több jármű forgalomba állításával készül a MÁV – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az utasoktól azt kérik, hogy minél hamarabb, elővételben váltsák meg az év végére, jövő év elejére szóló jegyeiket, mert ennek figyelembevételével a többletkapacitásokat oda irányítják, ahol szükség van rájuk. A menetjegyek kényelmesen megvásárolhatók online MÁVPlusz applikációban, a jegy.mav.hu oldalon, személyesen a jegykiadó automatákban és a jegypénztárakban – tették hozzá.
Az alapjáratokon felül naponta 40 mentesítő járatot indítanak elsősorban a Budapestről induló és oda érkező távolsági alapjáratok mellett – fűzték hozzá. A vonatok december 31-én pénteki, január 1-jén szombati, 2-án és 3-án ünnepnapi, 4-én a vasárnapi, 9-én a munkanap-áthelyezés miatt munkanapi (nem pénteki), 10-én a pénteki menetrend szerint közlekednek. December 31-én este és január 1-én hajnalban néhány vasútvonalon egyes vonatok nem közlekednek, ezért azt kérik az utasoktól, hogy még időben tájékozódjanak a menetrendről.
Fotó: MÁV, Facebook



