A Kecskeméti Járásbíróság 1 év 4 hónap – végrehajtásban 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy 31 éves nőt, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, könnyű testi sértés, valamint rongálás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
Az ügy lényege szerint az ittas állapotban lévő nőt tavaly július 1-jén este, a mentők a kecskeméti kórház sürgősségi osztályára szállították. Az egészségügyi ellátása során hosszasan és hangosan szidalmazta a kórház dolgozóit, majd hirtelen ököllel az előtte elsétáló női egészségügyi szakápoló felé ütött, aki sikeresen kitért az ütés elől, ám a vádlott váratlanul megragadta a haját és azt a szemüvege szárával együtt percekig szorította. A helyiségben tartózkodók az ápolónő segítségére siettek és a vádlottat– aki még ekkor is a sértett haját és szemüvegét markolta – a földre vitték. A szakápoló csak ekkor tudott a vádlott szorításából szabadulni.
A bántalmazás következtében a megtámadott szakápoló 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, továbbá a szemüvege is tönkrement, amivel 175.000 forint kára keletkezett.
Az ítélet jogerős.


