Csak egy napra jöttek Magyarországra, de annál célzottabban: a román pár áruházról áruházra járva trükközött a kasszásokkal, és százezreket lopott el. A férfi még a nevét is megváltoztatta, de hiába.
Tavaly szeptember 1-jén érkeztek Magyarországra azok a román nemzetiségű elkövetők, akiknek kifejezett célja az volt, hogy áruházakban, megtévesztéssel lopjanak.
„Bevásárló körútjukat” Balatonlellén kezdték: egy nagyáruházban közel 140 ezer forint értékű árut vittek a kasszához. Fizetés közben azonban többször átadták és visszakérték a készpénzt, ezzel teljesen összezavarták a pénztárost. A zűrzavart kihasználva végül 70 ezer forintot eltettek a már kifizetett összegből.
Ezután Kecskeméten folytatták: egy bevásárlóközpontban több mint 300 ezer forint értékben „vásároltak”. A módszer ugyanaz volt – a pénztárost ismét megtévesztették, majd egy óvatlan pillanatban a leszámolt pénz egy részét – mintegy 170 ezer forintot – eltulajdonították.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói hamar felismerték, hogy külföldi elkövetőkkel állnak szemben, ezért nemzetközi együttműködésbe kezdtek. Az európai társszervekkel közösen azonosították a tetteseket: egy 36 éves férfit és egy 32 éves nőt.
A férfi megpróbált túljárni a hatóságok eszén: időközben nevet változtatott, abban bízva, hogy így elkerülheti a felelősségre vonást – sikertelenül.



