A Kecskeméti Járási Ügyészség költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy vállalkozóval szemben, aki az általa elvégzett munkákról ismerőse cégadataival visszaélve állított ki számlát, így kerülve el az adózást.
A vád szerint a büntetett előéletű lajosmizsei férfit – a vádlottat – a bíróság három évre eltiltotta a cégvezetéstől. Röviddel a szabadulását követően egy ismerősének segített a céges ügyek intézésében, ezáltal megismerte a vállalkozása adatait és a számlázó programon használt belépési adatait.
A vádlott az ismerőse cégének nevében – a tudta és beleegyezése nélkül -magánszemélyek részére felújítási munkákat vállalt, amelyből több mint 9 millió forint bevétele származott. Az elvégzett munkálatokról ezután jogosulatlanul számlákat állított ki és adott át a megrendelőinek. Mindezt eltitkolta az ismerős cégvezető elől, így a számlák nem szerepeltek a cég könyvelésében és adóbevallásában. A vádlott a bevétele eltitkolásával három hónap alatt közel 2 millió forinttal károsította meg a költségvetést.
A férfinak amiatt is felelnie kell, mert egy ingatlan felújításával kapcsolatban olyan munkákról is állított ki számlákat, amelyeket ténylegesen nem végzett el. A megrendelő maga is tisztában volt ezzel, ennek ellenére a számlákat az otthonfelújítási támogatás megszerzése érdekében felhasználta. A vádlott segítségével több mint félmillió forinthoz jutott jogosulatlanul. A megrendelő a nyomozás során visszafizette a költségvetésnek okozott vagyoni hátrányt, ezért ő elkerülte a bírósági eljárást, vele szemben nem emeltek vádat.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottat költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett a korábbi büntetéséből hátra lévő részt is végre kell hajtani. Az ügyészség a jövedelem eltitkolásával megszerzett összeg elkobzását is indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Kecskemét, 2025. július 8.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
Fotó: Katrin Bolovtsova, pexels.com