Nem sikerült becsapni a hatóságot, vádemelés lett az ügyből

A kiskunhalasi rendőrök közokirat-hamisítás miatt javasolnak vádemelést egy férfi ellen, aki hamis nyilatkozattal szerzett új jogosítványt.

Egy 44 éves kiskunmajsai lakos még tavaly október közepén az egyik kormányablakot azzal a problémával kereste fel, hogy néhány hónappal korábban elvesztette a vezetői engedélyét. A férfi az okmány pótlását kérte, a hatóság pedig ki is állította az új iratot. Az ügyfél azonban nem sokáig örülhetett a jogosítványnak: kiderült, hogy azt nem elveszítette, hanem a román hatóságok egy jogsértés miatt bevonták tőle, majd megküldték az illetékes minisztériumba.

Mivel a férfi valótlan tartalmú nyilatkozatot tett annak érdekében, hogy vezetői engedélyt szerezzen, a közokirat-hamisítás bűntettét követte el. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás befejeződött, az iratokat pedig vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.

Fotó: pexels.com

kiskunhalasi rendőrök, vádemelés

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír