Részegen ült volán mögé a tejfakasztó buli után, meghalt miatta az utasa

A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt egy ittas sofőrrel szemben, aki egy akasztói útkereszteződésben olyan nagy ívben kanyarodott jobbra, hogy áttért a bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött a szemből érkező kamionnal. Az ütközés következtében az autó utasa a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a férfi 2024. december 13. napján egy akasztói vendéglátóhelyen tejfakasztó bulin vett részt, ahol alkoholt is fogyasztott. A vádlott a rendezvényről az éjszaka folyamán autóval indult el és haza akarta vinni ismerősét – az ügy sértettjét – is, aki az anyósülésre ült. Az elkövető a vendéglátóhelyről kivezető útról jobbra kanyarodva rá akart fordulni az 53-as számú főútra, azonban kanyarodása során ittassága miatt áttért a bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött a szemből érkező kamionnal, amelynek vezetője az ütközést – fékezése ellenére – már nem tudta elkerülni.

Az ütközés következtében a biztonsági övet nem használó sértett a helyszínen életét vesztette, a vádlott pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírásokat, amelyek szerint járművet az vezethet, akinek szervezetében nincs szeszes italból származó alkohol, illetve járművel a másik útra jobbra kis ívben úgy kell bekanyarodni, hogy a jármű a bekanyarodás után a menetirány szerinti jobb oldalon maradjon.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képeken a vádlott által vezetett gépjármű, valamint a balesettel érintett kamion látható.

ittas vezetés

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír