A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen ítéletet hirdetett egy 21 éves férfi (az I. r. vádlott) és egy 28 éves nő (a II. r. vádlott) ügyében, akikkel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség rablás (illetve a II.r. vádlott tekintetében egy további lopás miatt is) emelt vádat.
Az ügy lényege szerint a büntetett előéletű vádlottak 2024. október 15-én, délután, egy kecskeméti utcában leszólították az ügy sértettjét és annak egy ismerősét, akiktől pénzt és cigarettát kértek, egyúttal „kristály” fantázianevű tudatmódosító szert kínáltak eladásra. A sértett nem adott sem cigarettát, sem pénzt és közölte, hogy vásárolni sem fog. Ekkor az I.r. vádlott kirántott a sértett pulóverének zsebéből 85.000 forint készpénzt.
A sértett és az ismerőse megpróbálták visszaszerezni az ellopott pénzt, amit azonban az I.r. vádlott nem hagyott, és többször ököllel megütötte a sértettet. Ezután közölte, ha nem hagyják továbbmenni, akkor előveszi a kését és leszúrja a sértettet és az ismerősét is. Az eseményekbe ekkor bekapcsolódott a II.r. vádlott is, aki lökdöste a sértettet és annak ismerősét is, majd az egyiküket megrúgta. A vádlottak végül végül erőszakkal tartották meg a pénzt (ezért kellett rablásért felelniük), és abból egy közeli dohányboltban cigarettát vásároltak.
Az okozott kárból az eljárás során 8.360 forint térült meg.
A II.r. vádlottnak a fentieken túl egy kisteherautó nyitva hagyott rakteréből ellopott 2 szerszámos koffert, a benne tartott szerszámokkal együtt, összesen 375.000 forint értékben.
A vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerték és a tárgyalásról lemondtak.
A bíróság az I.r. vádlottat 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra-, társát pedig 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet jogerős.
A borítókép illusztráció: pexels.com
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya