Vascsővel kergette az apósát

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy tettlegességig fajuló vita során a nyílt utcán vascsővel kergette az apósát. A dulakodásban résztvevő apósnak is felelnie kell.

A vád szerint a korábbi börtönbüntetéséből frissen szabadult fiatal férfi – az ügy egyik vádlottja – kiskunhalasi házánál 2024. június 11-én este megjelent az apósa – a másik vádlott – azért, hogy számon kérje őt a családtagjaival szemben tanúsított magatartása miatt.

A vej már az utcán várta az apósa érkezését, ahol azonnal összevesztek és kiabáltak egymással. A fiatalabb vádlott a szomszéd ház udvarából magához vett egy vascsövet és azzal hadonászva kergetni kezdte az apósát. Végül a konfliktus dulakodásba és verekedésbe torkollt, aminek csak az időközben kiértesített rendőrök vetettek véget. A vádlottak társadalmi együttélési szabályokat nyíltan felrúgó, erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat és megbotránkozást keltsen.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek számító fiatalabb férfit a garázdaság súlyosabban minősülő – felfegyverkezve elkövetett – bűntettével vádolja, míg az apósnak garázdaság vétsége miatt kell felelnie. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

kék hír

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír