Közel kétezer új hallgató vett részt hétfőn délelőtt a Neumann János Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén. A legidősebb diák egy 82 éves GAMF-os hallgató. Az eseményen köszöntőt mondott Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester is.
– Egy rektor sem kívánhatna ennél nagyobb és népesebb tanévnyitó ünnepséget, mint ma itt a Neumann János Egyetemen – köszöntötte az első éves hallgatókat Dr. habil Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora ma a Campus nagyelőadójában az egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén. 1935 új diák érkezett idén az egyetemre, így a hallgatók összlétszáma már meghaladja az 5000 főt. A rektor arra bíztatta a gólyákat, hogy használják ki a Neumann adta lehetőségeket, kutassanak, publikáljanak, csatlakozzanak a járműépítő csapatokhoz.
– Nagyon sok első évesünk van hál’ Istennek, ez azt mutatja, hogy egyre vonzóbb intézmény a Neumann János Egyetem, amely az egyik legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézmény. Mindezek mellett természetesen korbarát egyetem is a miénk. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy az ország legidősebb felsőoktatásban tanuló hallgatója is bennünket választott. Ő 82 és fél éves, és mérnök-informatikus szakon kezdi meg tanulmányait
– árulta elköszöntőjében Dr. habil Fülöp Tamás rektor.
Az eseményen részt vett mindhárom kar dékánja, dr. Nagy Zoltán elnök-vezérigazgató, dr. Sági Norberta oktatási rektorhelyettes, és Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, polgármester, aki szintén ünnepi beszéddel köszöntötte az új hallgatókat.