Elhunyt Hazag László, a Széchenyi István Vendéglátóipari Szakközépiskola egykori igazgatója

Hazag László, a Széchenyi István Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet alapítója és igazgatója, ókécskei születésű, kecskeméti lakos, 97 éves korában elhunyt. Temetése 2025. szeptember 8-án, hétfőn 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben – közölte a család. (Gyertyafotó: pixabay)

Hazag Lászlót 2023-ban, 95. születésnapja alkalmából Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester is felköszöntötte. Klaudia különösen örült a találkozónak, hiszen egykoron vendéglátós diáklányként nagyon is kedvelte a nagy elismerésnek örvendő igazgató urat.

Hazag László Ókécskén született 1928. április 30-án. Kisiskolásként nem szeretett tanulni, de középiskolás évei alatt megváltoztatták hozzáállását nagyszerű tanárai, és ő a pedagógus pályát választotta. A nagykőrösi református liceumban érettségizett, majd a szegedi tanárképzőbe járt. 1951-ben Nyárlőrincen kezdett el tanítani, majd következett Kerekegyháza. 1969-től lett a a Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatója, ahonnan 1993-ban vonult nyugdíjba.

Hazag László jelentős szerepet töltött be Kerekegyháza életében is. Így többek között nevéhez fűződik az „Adalékok Kerekegyháza történelméhez” könyv megjelenése is, melynek szerkesztője volt. Munkásságát Kerekegyháza önkormányzata 2009-ben Kerekegyházáért díjjal ismerte el.

Forrás

gyász

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír