Kecskeméten tanácskozott és a Wojtylába is ellátogatott a Roma Pasztorációs Referensek Testülete

A katolikus kötődésű Roma Pasztorációs Referensek Testülete november 10–11-én Kecskeméten tartotta soron következő ülését a budapesti Boldog Ceferino Intézet szervezésében. A gazdag, tartalmas eseménysorozat a Wojtyla Barátság Központban vette kezdetét, ahol a résztvevők a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye cigánypasztorációs tevékenységeibe és közösségi életébe nyerhettek betekintést.

A találkozó középpontjában a roma közösségek lelkipásztori gondozása – a cigánypasztoráció lelki, szociális és kulturális vonatkozásai – álltak. A kétnapos tanácskozás során a testület tagjai személyes találkozások, intézménylátogatások és tapasztalatcserék révén mélyíthették szakmai ismereteiket.

A hétfő délutáni gyülekezés helyszíne a Wojtyla Barátság Központ volt, ahol Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója köszöntötte az érkező vendégeket. Bemutatta a jótékonysági szervezet cigánymissziós tevékenységét, valamint átfogó képet adott a szociális-közművelődési intézmény húszéves szolgálatáról, melyet a legelesettebbekért végeznek.

– Magánalapítású, teljes egészében nagylelkű adományozóink jóvoltából fenntartott és immár huszadik esztendeje működtetett karitatív létesítményünkben naponta mintegy százhúsz rászorultat látunk el meleg étellel és ruhaneművel. Emellett ismeretterjesztő előadásokat, kirándulásokat és önkéntes közhasznú akciókat szervezünk, hogy elősegítsük a hozzánk fordulók társadalmi visszailleszkedését. Mindezt névadó atyánk, égi patrónusunk, Szent II. János Pál pápa – Karol Wojtyla – mennyei közbenjárásával tesszük – fogalmazott Farkas P. József.

A rendezvényen végül Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Boldog Ceferino Intézet igazgatója is tiszteletét tette, aki köszönetet mondott a Wojtyla átfogó missziói munkájáért.

Az illusztris vendégek sorát a Wojtyla Barátság Központ több támogatója – így Pintérné Farkas Csilla, a keceli Pintér Művek tulajdonos-ügyvezetője, Pintér Csaba hitvestársa, valamint a hölgy testvére, továbbá Balogh Károly helvéciai polgármester – megjelenése tette igazán teljessé.

(Fotók: Mátyus István)

Forrás és további képek

Roma Pasztorációs Referensek, Wojtyla

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír