Több mint 400 milliós fejlesztés Kadafalván: megduplázzák az óvodai férőhelyeket

Jelentős bővítés indul Kadafalván. Több mint 400 millió forintos uniós támogatásból két új csoportszobával és korszerű infrastruktúrával fejlesztik a Kálmán Lajos Óvoda helyi tagintézményét. A beruházásnak köszönhetően 2027-től már 115 gyermek számára biztosítanak modern, energiahatékony és akadálymentes óvodai környezetet.

A projekt – a „Kálmán Lajos Óvoda Kadafalvi Óvodájának férőhelybővítése” – Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának megvalósításában jön létre. A fejlesztéshez bruttó 406,8 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek el a TOP_PLUSZ-3.4.1-23 felhívás keretében – erről a projekthez kapcsolódó sajtóközleményből értesült hírportálunk.

A beruházás a Boróka utca 2. szám alatt működő, jelenleg kétszintes, két csoportszobás óvodát érinti. A tervek szerint az épület emeletráépítéssel bővül, amelynek köszönhetően további két csoportszobát és a hozzájuk kapcsolódó kiszolgálóhelyiségeket alakítanak ki. A fejlesztést követően az intézmény összesen négy csoportszobával működik majd, és 115 kisgyermek számára biztosít helyet.

A projekt nemcsak az épület bővítésére terjed ki: megújul és kibővül a játszóudvar is, valamint új eszközök és bútorok beszerzésére is sor kerül. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az óvoda teljes mértékben felkészülten fogadhassa a gyermekeket, és a mindennapi működés minden szempontból korszerű legyen.

Kiemelt szempont a fenntarthatóság és az esélyegyenlőség is: a fejlesztés eredményeként az intézmény energiahatékonyabbá válik, valamint akadálymentesítik, így minden család számára egyenlő hozzáférést biztosítanak az óvodai ellátáshoz. A beruházás a helyi foglalkoztatásra is pozitív hatással lesz: a bővítés révén hat új munkahely jön létre, elsősorban női dolgozók számára, erősítve ezzel a kisgyermeknevelés helyi feltételrendszerét.

A kivitelezés várhatóan 2026 második félévében kezdődik, és mintegy 15 hónapot vesz igénybe. A kibővített intézmény a tervek szerint 2027 szeptemberében nyithatja meg kapuit a gyermekek előtt.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.


fejlesztés, Kadafalva, Kecskemét

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír