Március közepétől már a mobilparkolás után sem kell kényelmi díjat fizetni
Március 16-a után nem kell kényelmi díjat fizetni a mobiltelefonos parkolás után – közölte Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium ...
Március 16-a után nem kell kényelmi díjat fizetni a mobiltelefonos parkolás után – közölte Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium ...
Az első félidő rémálomszerű volt a kecskeméti futsalosok számára, majd a második felvonásban is alaposan meg kellett izzadni a győzelemért. ...
Szombaton Debrecenben lép pályára a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 18 órától. A két együttes kecskeméti meccsén az Ivkovics-alakulat tudott győzni (84-71) ...
Tavaly október óta már hét nyaki verőérműtétet végeztek el a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban. Ez azért is fontos, mert a nyaki ...
A MOL Magyar Kupa 5. fordulójában búcsúztattuk az MTK-t, a mérkőzést követően vezetőedzőnk értékelt. – Megbeszéltük, hogy a Vasas elleni ...
A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt négy vádlottal szemben emelt ...
A mai napon változás történt a KTE NB II-es keretében, saját kérésére távozott játékosunk, Banó-Szabó Bence. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Banó-Szabó ...
Szerdán 18:00-kor a nyolc közé jutás lesz már a tét a MOL Magyar Kupában, ahol a KTE ellenfele az MTK ...
A NAV elektronikus felületeinek működése és használata – címmel tartottak hétfőn tájékoztató előadást a Bács-Kiskun vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A ...