Scoregoal: Két debreceni túra vár a kék oroszlánokra
Mint arról korábban beszámoltunk, nemcsak a bajnokságban, de a Magyar Kupában is a Debrecen lesz az SG Kecskemét Futsal soros ...
Mint arról korábban beszámoltunk, nemcsak a bajnokságban, de a Magyar Kupában is a Debrecen lesz az SG Kecskemét Futsal soros ...
Pénteken délelőtt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyének karácsonyi díszbe öltöztetett előcsarnokában ünnepélyes keretek között – munkatársak és betegek jelenlétében ...
A Kecskeméti Kisvasút Helvécia, Széles-közi vasúti átjárójánál karbantartást végeznek 2024. december 2-án, hétfőn reggel 6 és délután 16 óra között. ...
A harmadik és negyedik negyedben nyílt ki az olló igazán a két gárda között. Kedden az Alba ellen lehet javítani ...
Az advent a Jézus eljövetelének örömünnepére való várakozás időszaka, melyre minden évben készülünk. Vannak azonban, akik magára adventre is már ...
A magyar önkormányzatok kiválóságai, inspiráló képviselői és szakemberei adtak elő 2024. november 26-án Gödöllőn. A TÖOSZ és partnerei szervezésében a ...
Sokoldalú betegbiztonság címmel rendezték meg 2024. november 28-án Kecskeméten, a Szent-Györgyi Albert Technikumban a 66. NEVES Betegbiztonsági Fórumot, melyen a ...
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 16 éves fiatalkorú férfinak, akit rablással gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint, ...
A férfi U19-es futsal-válogatott a „Futsal Love” elnevezésű nemzetközi felkészülési tornán vesz részt 2024. december 3. és 7. között Vrnjacka ...