Katona Levente: Jó dolog, hogy ott vagyunk a nyolc között
Katona Levente tavasszal alapembere lett csapatunknak, a Veszprém ellen már első gólját is megszerezte tétmérkőzésen kecskeméti színekben. Játékosunk ennek és ...
Katona Levente tavasszal alapembere lett csapatunknak, a Veszprém ellen már első gólját is megszerezte tétmérkőzésen kecskeméti színekben. Játékosunk ennek és ...
A Kecskeméti Városrendészet külterületi járőrszolgálatot ellátó gépkocsizó közterület-felügyelői egy úttest melletti erdős területen fatolvajokat értek tetten. Akiket elfogtak, majd átadtak ...
Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere lesz a vendég a „Hunyadi Pódiumon” 2024. március 7-én, 17 órakor. A téma ez ...
A Kecskeméti Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és lopás miatt vádat emelt egy tiszakécskei nővel szemben, aki ismerőséhez ...
A sok hiányzó ellenére is kitűnő produkcióval rukkolt elő az SG Kecskemét Futsal az MVFC otthonában, és megérdemelten aratott 3-1-es ...
A Kecskeméti Piarista Iskola egyik különlegessége az Öveges Diáklabor, melynek sokszínűségét jellemzi, hogy minden korosztály, akár már az óvodások számára ...
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy 21 éves férfivel szemben, aki egyszer az öccsét is magával vitte ...
500 ezer forint gyűlt össze az idei Hírös Sportbál tombolabevételéből. Az összeget jótékony célra fordították a szervezők, amelyet ma adtak ...
A MOL Magyar Kupa 5. fordulójában a Veszprém vendége volt Ajkán a KTE csapata. Ahogy arra számítani lehetett, a lelkesen ...