Helyzetekre gólokkal válaszolt a ZTE
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a ZTE vendégei voltunk. Bár sok helyzetet dolgoztunk ki, és a mérkőzés végig nyitott ...
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a ZTE vendégei voltunk. Bár sok helyzetet dolgoztunk ki, és a mérkőzés végig nyitott ...
Vérbeli rangadó lesz a hétfőn 18:30-kor kezdődő SG Kecskemét Futsal – Haladás összecsapás, hiszen a két gárda tavaly a döntőben ...
Minden korosztálynak tartogat érdekes programokat a XIII. Kadafalvi napok rendezvénysorozat. Pénteken a 0-dik napon a hagyományoknak megfelelően a Tücsök utca ...
Pénteken este az Oroszlány ellen zárta a felkészülési meccsek sorát a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A bajnoki rajtra való finomhangolás most ...
Jól sikerült a hírös városiaknak a hazai idénykezdet, hiszen szoros meccsen győzni tudtak a jó erőkből álló Vecsés ellen (28-26). ...
A magyar értékekről és az identitás kérdéséről tartott előadást a Szenior Egyetem őszi szemeszterének keretében tegnap prof. dr. Tózsa István. ...
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy hónap leforgása alatt 6 lopást ...
A Kecskeméti Zenészegylet 24. alkalommal rendezi meg a hagyományos Tehetségkutató és Tehetséggondozó Fesztiválját. Az esemény 2024. szeptember 27-28-án, pénteken és ...
Szombaton különleges eseményre kerül sor Kecskemét patinás belvárosában. Tradicionális magyar esküvőn vehetnek részt a helyi érdeklődők és a városunkba látogatók. ...