Dr. Boskó Mónika lett a kecskeméti járóbeteg szakellátás vezető főorvosa

Dr. Boskó Mónika, a kórház I.sz. Belgyógyászat-Kardiológiai Osztály belgyógyász-kardiológus szakorvosa lett 2025. augusztus 1-től a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti járóbeteg szakellátásának vezető főorvosa.

A megbízást dr. Óváry Csaba PhD, MSc főigazgató, vármegyei intézményvezető adta át jelképesen a tegnapi napon az intézményben, ahol jelen volt Ralovich Csilla ápolási igazgató, dr. Lénárt Endre orvosigazgató és dr. Kiss Ákos Csaba orvosigazgató-helyettes is.

Dr. Boskó Mónika főorvosnő Kecskeméten született 1969-ben. Általános orvosi diplomáját Szegeden szerezte meg 1994-ben. Szintén ebben az évben kezdett dolgozni a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház I. sz. Belgyógyászat- Kardiológiai Osztályán, ahol jelenleg is belgyógyász-kardiológus szakorvosként segíti a betegek gyógyulását.

2000-ben belgyógyász szakvizsgát, 2006-ban pedig kardiológiai szakvizsgát tett és a Kardiológiai Társaság tagja lett. 2009-ben adjunktusi, majd 2015-ben főorvosi kinevezést kapott.

Aktívan részt vesz az echokardiográfia laboratórium munkájában, fekvő- és járóbetegek ellátásában egyaránt, valamint az orvostanhallgatók gyakorlati képzésében is.

Kiemelkedő szakmai tevékenységének köszönhetően 2010-ben Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat, 2012-ben Kórházért Elismerő Oklevelet kapott, 2024-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozata kitüntetésben részesült.

Családjában az orvosi pálya választása tradíció. Édesapja elismert, kitüntetett házi gyermekorvos volt. Nagyapja belgyógyászként dolgozott Kecskeméten. Elhivatott, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező belgyógyász-kardiológus, aki munkáját mindig a betegek érdekeit szem előtt tartva, magas szakmai igényességgel és felelősséggel végzi, és aki új feladatkörében is a minőségi, biztonságos és betegközpontú járóbeteg-ellátás erősítését tekinti elsődleges céljának.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Facebook oldala

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Dr. Boskó Mónika, Dr. Óváry Csaba, Kecskemét

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír