A zebra közepén sodorta el, majd továbbhajtott

A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután járművével elsodorta a zebra közepén kerékpárját toló gyalogost, megállás nélkül továbbhajtott.

A vád szerint a kecskeméti férfi tavaly április 2-án délben Kecskemét lakott területén közlekedett személyautójával. Haladása során nem kellő óvatossággal közelítette meg a gyalogátkelőhelyet és nem adott elsőbbséget a zebra közepén járó, kerékpárját maga mellett toló nőnek. A figyelmetlen sofőr a járműve elejével nekiütközött a kerékpár első kerekének. Az ütközés következtében a kerékpár eleje kifordult a sértett kezéből, aki ennek során a karját is megütötte, majd a kétkerekűt az úttestre ejtette. A gyalogos a baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A vádlott ezt követően – annak ellenére, hogy a sértett által elszenvedett balesetet észlelte – nem állt meg és nem nyújtott tőle elvárható segítséget az ütközés miatt megsérült sértett részére.

A baleset azért következett be, mert a sofőr a KRESZ több rendelkezését is megszegte: a kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni, valamint a gyalogosátkelőhelyet fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg lehessen állni. A vádlott nem tartotta be azt a KRESZ szabályt sem, hogy a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani.

Az ügyészség a balesetet okozó férfit a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő – a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett – bűntettével vádolja és a felelősségre vonását gyorsított formában, büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban indítványozza. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.

Kecskeméti Járási Ügyészség, zebra

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír